Megsemmisítette az Ab a prostituáltak orvosiigazolás-mintáját

Vágólapra másolva!
Nem szerepelhet a "prostituált" kifejezés az egyik egészségügyi rendelet mellékletében, mivel nemzetközi szerződésbe ütközik, hogy a prostituált foglalkozása a hivatalos okirat alapján azonosítható legyen. Az Alkotmánybíróság ezért megsemmisítette a rendelet mellékletét, ami az egészségügyi igazolás formáját szabja meg.
Vágólapra másolva!

A New York-i egyezménybe ütközőnek találta az Alkotmánybíróság (Ab) a prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolást, mert az egyfajta okmánynak számít és szerepel benne, hogy birtokosa prostituált, ezért a vonatkozó rendelet igazolványmintát tartalmazó mellékletét 2011. december 31-i hatállyal megsemmisítette.

A testület hétfői határozatában azért semmisítette meg év végi hatállyal a mellékletet, hogy a jogalkotónak megfelelő idő álljon rendelkezésére ahhoz, hogy az alkotmányellenes helyzet megszüntetéséhez szükséges feladatának eleget tudjon tenni. A mellékletben szerepel, hogy "a prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolás..." kifejezés, ami alapján a dokumentum birtokosának foglalkozása azonosítható.

Az Ab nem az orvosi vizsgálat szükségességét vizsgálta - erre Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indoklásában rá is mutatott, hogy más nemzetközi szerződések, illetve európai uniós jogi kötelezettségek írják elő - hanem az erről kiállítandó okmányt találta nemzetközi szerződésbe ütközőnek.

Az Ab leszögezte, hogy a törvényhozó a jellemzően nemi úton terjedő betegségek veszélyének leginkább kitett személyek egészségvédelmét, közegészségügyi szempontok érvényesülését is célozni kívánja. A vizsgált szabályozás - tehát a kötelező orvosi vizsgálat előírása - összefügg az alkotmányból eredő állami kötelezettséggel, az ilyen jellegű megbetegedések elleni védelem biztosításával, egészségügyi intézményhálózat működtetésével, az orvosi ellátás megszervezésével.

Ennek során azonban a jogalkotónak a nemzetközi kötelezettségvállalásokra és az alkotmány rendelkezéseire figyelemmel kell eljárnia, amelynek során gondoskodnia kell arról, hogy a szabályozásokkal érintettek alapvető emberi jogai, az emberi méltósághoz fűződő és információs önrendelkezési jogai ne szenvedjenek sérelmet.

Az Ab arra mutatott rá, hogy az 1950-ben keletkezett New York-i egyezmény, amelyet Magyarországon 1955-ben hirdettek ki, tiltja a prostituáltak nyilvántartásba vételét vagy igazolvánnyal való rendelkezését.

Az Alkotmánybíróság szerint a vizsgált rendelkezés külön igazolvánnyal látja el az ilyen tevékenységet végzőket, s maga a testület is megjegyzi, hogy amint a köznyelv mondja: "bárcával" látja el őket. A testület szerint ez az érintettek stigmatizálását jelenti, és az emberi méltósághoz való jogukat sértő vagy azt eredményező jogi szabályozás.