Kósa: Felhabosított kampány megy a médiatörvény ellen

Vágólapra másolva!
Kósa Lajos szerint lehet, hogy számos ponton rossza a médiatörvény, de semmilyen jel nem mutat arra, hogy sértené a szólás- és véleményszabadságot. A Fidesz alelnöke szerint a médiatörvény ellen indult nemzetközi "hajcihő" mögött a szocialisták szervezkedése áll.
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos szerint az Európai Bizottság levelét elolvasva a napnál világosabban látszik, hogy az nem támasztja alá azt a "hajcihőt", ami az Európai Unióban és az Európai Parlamentben eddig folyt. A Fidesz alelnöke azt mondta, egyértelműen látszik, hogy ez egy mesterségesen "felhabosított, felturbózott kampány".

A fideszes politikus azt is mondta, hogy a médiatörvény számos ponton lehet rossz, de semmilyen jel nem utal arra, hogy az sértené a szólás- és véleményszabadságot. Kósa Lajos annak a véleményének is hangot adott, hogy az egész "a szocialisták szervezése alapján indult az ország ellen, ezt azzal támasztotta alá, hogy "több szocialista politikus is elszólta magát folyosói beszélgetéseken".

Az Európai Bizottság levelében sajtóhírek szerint kemény kritikát fogalmazott meg, a kiszivárgott írás szerint a médiatörvény egyes részei sérthetik az Unió által garantált alapvető véleménynyilvánítási és információáramlási jogokat. A kormány azonban továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy Neelie Kroes médiaügyi uniós biztos alapvetően csak technikai problémákat fogalmazott meg a médiatörvénnyel kapcsolatban.