Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói illegális szeszesital-előállító hálózatot számoltak fel szerda hajnalban hat különböző helyszínen. Négyezer liter szeszt és további ötezer literhez elegendő alapanyagot foglaltak le.
Vágólapra másolva!

Hat különböző helyszínen tartottak egyidejű házkutatást a vámihivatal nyomozói szerdán hajnalban - derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményéből.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy komplett szeszesital-előállító üzemet lepleztek le fémtartályokkal és lepárlórendszerrel.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Hajdú-Bihar megyében további szeszesital-előállítókat kerítették kézre, itt lepárlóberendezést, számos aromaanyagot és színezéket foglaltak le. Hajdúszoboszlón ezentúl találtak 5 tő indiai kendert, amiről értesítették a helyi rendőrséget.

Az akcióban eddig három főt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként jövedékkel való visszaélés miatt, az okozott kár értéke meghaladja a 10 millió forintot.