Fűtés nélkül maradt a Katona József Színház és harminc lakás Pesten

Vágólapra másolva!
Műszaki hiba miatt fűtés nélkül marad harminc lakás és a Katona József Színház Budapesten. Az épület kazánjából túl sok szén-monoxid szivárgott be vissza az udvarba, a gázt elzárták.
Vágólapra másolva!

Műszaki meghibásodás miatt elzárták a gázt a fővárosi Katona József Színház épületében, így a színház mellett 30 lakásban sincs fűtés - közölte Mattyasovszky Bence, a színház ügyvezető igazgatója szombaton az MTI-nek.

Az épület kazánja meghibásodott, az égéstermék elvezetésével merült fel probléma, az ugyanis visszaáramlott a ház udvarába. A szakemberek magas szén-monoxid-szintet mértek, ezért zárták el a gázt - közölte Gotthard Béla, a Fővárosi Gázművek vezető ügyeletese, aki szerint ez a színház mellett 80-100 lakossági felhasználót is érinthet.

A társasháznak kell gondoskodnia a kazán javíttatásáról, ez után igazolást kell kérni a Fővárosi Kéményseprőipari Kft.-től. Ha ez megvan, a téli időszakra való tekintettel a Fővárosi Gázművek soron kívül helyezi üzembe a mérőt.

Mattyasovszky Bence szerint ha nem oldódik meg hamarosan a probléma, félő, hogy a jövő hét pénteki bemutatójuk is veszélybe kerül.