Engedély nélkül alakították át a West-Balkánt

Vágólapra másolva!
Építési engedély nélkül alakították át West-Balkán szórakozóhelyet, az épület használatbavételi engedéllyel sem rendelkezett, és kiürítési terve sem volt - áll a rendőrségi vizsgálatban. A BRFK azt gyanítja, hogy a bérleti szerződés aláírásánál a bérlő nevét és pecsétjét aláhamisították.
Vágólapra másolva!

Arról már a tragédia után lehetett tudni, hogy a szórakozóhely a nyilvántartásba vétellel csak este 10 óráig tarthatott volna nyitva, és legfeljebb 300 főt engedhettek volna be. A rendezvény szervezője a hét végén még azzal védekezett, nem tudott arról, hogy nem volt a West-Balkánnak működési engedélye. A BRFK vizsgálata szerint azonban mind az üzemeltető, mind a bérlő tudott arról, hogy az épület biztonságosan 307 ember befogadására alkalmas. Az eddigi adatok szerint a szombat esti bulira 4200 karszalagot rendeltek meg, úgy, hogy a bérbeadót arról tájékoztatták, hogy a résztvevők létszámát 1800 főben maximálták.

A rendőrségi vizsgálat során az is felmerült, hogy a bérleti szerződés aláírásánál a bérlő nevét és pecsétjét aláhamisították. A rendőrség szerint a sorozatos jogsértés miatt kialakult helyzet vezetett a három fiatal lány halálához. Az ügyben hat embert gyanúsít foglalkozás körében elkövetett, több ember halálát okozó gondatlan veszélyeztetéssel, mindannyian szabadlábon védekezhetnek. A West-Balkánban szombat éjjel három fiatal lány halt meg a tömegpánikban, a tragédiával kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.