Bíróság elé kerülnek a borsodi kötözős rablók

Vágólapra másolva!
Főleg idős embereket rabolt ki és kötözött meg Borsodban egy bűnbanda még 2009-ben. Az öt férfit és egy nőt elfogták a rendőrök, és elkészült az ügyben a vádirat is.
Vágólapra másolva!

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tevékenykedett az a bűnöző banda, amely hamarosan bíróság elé kerül. Az öt férfiból és egy nőből álló csoport főleg egyedül élő, idős embereket rabolt ki brutális, erőszakos módon. Az áldozatokat saját otthonukban támadták meg, főleg éjszaka. Az értékek felkutatása közben, illetve utána pedig megkötözték a sértetteket.

A csoport tagjai korábban már voltak büntetve hasonló bűncselekményekért, de szabadulásuk után úgy döntöttek, ott folytatják, ahol abbahagyták. 2009 szeptemberétől ötször csapott le a banda a megyében élő idős emberekre. A bűnözőket még 2009-ben elfogták a rendőrök, és azóta előzetesben vannak.

A banda ellen csoportosan elkövetett rablás, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés és súlyos testi sértés megalapozott gyanújával tett vádemelési javaslatot a rendőrség az ügyészségnek.