Az olaszok maffia elleni fellépésével is foglalkozik a WikiLeaks

Vágólapra másolva!
Újabb titkos diplomáciai táviratokat tett közzé a WikiLeaks. A most nyilvánosságra hozott sürgönyök szerint az amerikai diplomatákat nyugtalanította, hogy Olaszország vezető politikusai nem tesznek meg mindent a maffia elleni küzdelem sikeréért.
Vágólapra másolva!

Lesújtó képet festettek a dél-olaszországi Calabriáról az amerikai diplomaták a 2008-ban és 2009-ben küldött titkos táviratokban. A WikiLeaks által kiszivárogtatott sürgönyök szerint az amerikai diplomaták csalárd politikusokról írnak, valamint arról, hogy az emberek nem akarnak adózni, de a védelmi pénzeket zokszó nélkül kifizetik.

A diplomaták egyetértettek abban, hogy nyomást kell gyakorolni Berlusconi kormányára, hogy fontos feladatnak tartsa a szervezett bűnözés elleni harcot és megértse, hogy sürgős intézkedésekre van szükség.

Az amerikai főkonzul szerint senki nem hisz abban, hogy a központi kormány bármiféle ellenőrzést gyakorol Calabria felett, a helyi politikusokat pedig egyöntetűen tehetetlennek és korruptnak tartják.