Megkezdődik "az egyetemes magyarság" mozgósítása

Orbán Viktor évértékelő beszéde a Millenáris parkban
Vágólapra másolva!
Nagy erőfeszítésekre készül a kormány, hogy az eddigieknél szorosabban kösse Magyarországhoz azt a néhány millió magyart, aki másik országban él. Lesz könnyített állampolgárság, vita arról, hogy magyar választójogot kapjanak-e a határon túliak, és várhatóan nagy energiát fordítanak majd a magyarságtudat erősítésére olyan helyeken is, ahol kihalóban vannak a magyarok. 2011 a 15 millió magyar éve lehet.
Vágólapra másolva!

"Az anyaország egységét kell továbbvinni a határokon átívelő nemzetegyesítés keretében. Össze kell fognunk, hogy ismét egy hatalmas, közös alkotóerővé válhassunk" - mondta augusztusban a vajdasági Palicsfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő ezzel is jelezte, hogy a kormány és a Fidesz-KDNP szövetség számára kiemelt kérdés határon túli magyarok helyzete.

A parlament tavaly májusban a kormánypárti képviselők - köztük Orbán Viktor miniszterelnök - egyik első javaslata alapján szinte teljes támogatottsággal fogadta el az állampolgárságról szóló törvény módosítását, amely lehetővé teszi a magyar állampolgárság felvételét anélkül is, hogy a kérelmezők Magyarországra költöznének.

Nem sokkal később, a parlament nyitó ülésén az ellenzéki Jobbik által benyújtott hasonló javaslatot megkerülve a fideszes Kövér László és a KDNP-s Semjén Zsolt törvényjavaslatot nyújtott be A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, amellyel a nemzeti összetartozás napjává nyilvánították a trianoni békeszerződés évfordulóját. 2011 azonban ennél is nagyobb változásokat hozhat a határon túli magyaroknak.

Mozgósítani az egyetemes magyarságot

A kormánynak több lehetősége is lesz rá, hogy felmérje, hány más országban élő magyar tart ki nemzeti és kulturális gyökerei mellett. Várhatóan már január 3-ától nagyüzem lesz a magyar konzulátusokon, ahol a honosítást lehet kérni. Meg kell oldani néhány nyitva maradt kérdést is: egyelőre nem tisztázott például, hogy a magyar állampolgárság felvétele után is megkapják-e a határon túli magyarok a korábbi státusztörvény alapján a magyarigazolvánnyal járó utazási kedvezményt és a gyerekek anyanyelvi iskoláztatásához járó támogatást.

2011-ben Szlovákiában és Romániában is népszámlálást tartanak, ekkor ki fog derülni, hogy valójában hány magyar él a két szomszédos országban. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért is felelős miniszterelnök-helyettes korábban a parlamentben azt mondta: "fel kell készülnünk rá, hogy igen beszédes adatokat fogunk kapni". Semjén szerint a demográfiai folyamatok és az asszimiláció főként a szórványvidéken súlyosan befolyásolja a helyi magyar közösségek életképességét.

Jövő év elején elkezdődhet az úgynevezett összmagyar regiszter kialakítása is, amelyet Semjén Zsolt jelentett be november végén. A regiszter lényege az lenne, hogy üzeneteket, irodalmi műveket küldhessenek a világban elszórtan élő magyarok e-mail címére annak érdekében, hogy erősítsék az identitásukat, és ha kell "mozgósítsák az egyetemes magyarságot".

Milliók előtt nyílhat meg a választójog

A határon túli magyarok helyzete valószínűleg alaposan felforgatja majd a magyar belpolitikát is. A határon túli magyarok januárban induló honosítása és az új alkotmány tavaszra tervezett elfogadása szinte biztosan heves vitát generál majd arról, hogy legyen-e választójoguk a nem Magyarországon élő a magyar állampolgároknak. A jelenlegi szabályok szerint a szavazáshoz állandó magyarországi lakcím szükséges, de az új alaptörvény koncepciójából kimaradt ez a kitétel, ami megnyithatja az utat a választójog kiterjesztése felé. Ez alaposan felforgathatja a magyar politikát.

Májusban, az állampolgársági törvény vitájában még óvatosan nyilatkoztak a vezető fideszes politikusok. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár akkor az [origo]-nak azt mondta: bár elvileg lehetséges volna, a Fidesz elképzeléseiben nem szerepel, hogy a kettős állampolgárság mellett szavazati jogot is adjon a határon túli magyaroknak. Répássy úgy vélte: a szavazati jog megadása leértékelné a magyaroknak a lakóhelyükön járó választójogot, és gyengítené ottani parlamenti képviseletüket.

Őszre azonban a kormánypártok soraiban is megjelentek azok a hangok, amelyek szerint meg kell adni a választójogot. Gulyás Gergely fideszes képviselő, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság alelnöke októberben egy tévéműsorban azt mondta: "nekem az a személyes véleményem, hogy valamilyen formában a határon túl élő magyar állampolgároknak választójogot kell kapniuk". Karácsony után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszélt arról, hogy "személyes véleménye szerint" a szavazati jogot is biztosítani kellene a honosított magyaroknak.

A választójog kiterjesztése technikai és politikai kérdéseket is felvet. Technikai kérdés a szavazás lebonyolítása: hol szavaznának a határon túliak, melyik körzethez számítana a szavazatuk, illetve ugyanannyit érne-e a voksuk, mint az anyaországiaké. A politikai kérdés pedig az, hogyan borítaná fel az erőviszonyokat akár több százezer új szavazó megjelenése. Semjén a Hírszerzőnek adott interjújában azt mondta: a határon túli szavazók többsége "nagy valószínűséggel" a Fidesz-KDNP szövetségre voksolna, "de ez nem érv a választójog megadása ellen".

Építkezés Erdélyben, új helyzet Pozsonyban

A magyar kormány és a kormánypártok 2011-ben várhatóan minden eddiginél aktívabban beavatkoznak majd a határon túli magyar közéletbe is. Jövőre eldőlhet például, hogy képes lesz-e a Tőkés László református püspök által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) létrehozni a harmadik romániai magyar pártot, az Erdélyi Néppártot (ENP), és az képes lesz-e valódi alternatívát nyújtani a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben.

Az EMNT ugyan élvezi a magyar kormány támogatását, de azt még Toró T. Tibor, a tanács ügyvezető elnöke is elismerte, hogy az RMDSZ mélyen gyökerezik az erdélyi magyarságban. Az ENP-nek és az EMNT-nek ugyanakkor sokat segíthet az ismertség és népszerűség megszerzéséhez a januártól igényelhető magyar kettős állampolgárság, hiszen a honosítást segítő irodákat a nemzeti tanács működteti, a magyar kormánnyal együttműködve (erről itt olvashat).

Az erdélyi magyar szervezetek rivalizálása hasonló megosztottsághoz vezethet, mint ami - igaz, nem annyira a magyarországi beavatkozás, inkább a vezetők közti személyes ellentétek miatt - Szlovákiában alakult ki 2009-ben a parlamentből idén kiesett Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Bugár Béla által vezetett, a szlovák kormánykoalícióban is szerepet vállaló magyar-szlovák Híd-Most párt közt. A szlovákiai helyzet érdekessége, hogy a magyar kormány továbbra is az MKP-t tekinti partnerének, a Híd vezetőivel nem tárgyaltak, a párt a határon túli magyar szervezeteket tömörítő Magyar Állandó Értekezletre (Máért) sem kapott meghívót. Semjén ezt azzal magyarázta, hogy a Híd nem etnikai párt. A jég csak karácsony előtt tört meg, amikor Németh Zsolt külügyi államtitkár találkozott Pozsonyban Bugárral.

"Az utolsó mentsvár a templom és az iskola"

Az országgyűlés utolsó idei ülésnapján egyebek mellett arról is döntött, hogy Bethlen Gábor Alap néven egyetlen szervezethez utalja a határon túli magyaroknak szánt támogatásokat, amelyek eddig több intézmény (Szülőföld Alap, Illyés Közalapítvány, Miniszterelnöki Hivatal) közt oszlottak meg. A törvény vitájában ellenzéki képviselők bírálták az összevonást, mert az szerintük megnöveli annak a veszélyét, hogy "önző pártérdekek alapján" azokat támogatják majd, akik az éppen kormányon lévőknek tetszenek.

A kormány tervei közt szerepel, hogy egy úgynevezett szórványstratégiát dolgoznak ki az olyan magyar közösségek számára, amelyek már csak töredékét teszik ki a helyi társadalomnak. "A szórványvidékeken kiemelt hangsúlyt kapnak az egyházi fenntartású intézmények, iskolák, szórványkollégiumok, szociális jellegű intézetek, hiszen minden, magyarok által lakott település számára egyfajta utolsó mentsvár a templom és az iskola" - mondta Semjén a parlamentben.

Idén februárban, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának munkacsoportja, Vetési László erdélyi református lelkész vezetésével már elkészített egy szórványstratégiát, de azt nem publikálták. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek kedden adott interjújában utalt arra, hogy az új stratégia külön kezeli majd a kárpát-medencei szórványt és a nyugati diaszpórát. Ezek a februári változatban még együtt szerepeltek.

A tipikus szórványvidékről, a dél-erdélyi Hunyad megyéből (a megye lakóinak kevesebb, mint öt százaléka, 20-25 ezer ember vallja magát magyarnak) származó Winkler Gyula romániai magyar EP-képviselő az [origo]-nak azt mondta: az intézmény-létrehozás korszaka nagyjából lezárult, itt lenne az ideje a fenntartás megnyugtató rendezésének. Szerinte az lenne a jó, ha egy felmérés után az arra érdemes intézmények fix, kiszámítható támogatást kaphatnának.