Vágólapra másolva!
Újabb kártérítési per indult a Mal Zrt. ellen a Fővárosi Bíróságon csütörtökön. Egy devecseri lakos összesen 16 millió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést követel a cégtől.
Vágólapra másolva!

16 millió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést követel a Mal Zrt.-től egy 61 éves devecseri férfi, akinek a kiömlő vörösiszap elöntötte a házának udvarát és pincéjét, emiatt azóta is elviselhetetlen szag és por terjeng körülötte és vele élő 89 éves, beteg édesanyja körül. A per csütörtökön kezdődött a Fővárosi Bíróságon.

A férfi édesanyjával legalább ideiglenesen szeretne távol élni a mérgező iszaptól, de anyagi lehetőségeik ezt nem engedik meg. Mindketten kisnyugdíjasok, legfőbb vagyontárgyuk az ingatlan, amelyre a körülmények miatt nem tudnak kölcsönt felvenni. A felperes ezért arra kérte a bíróságot, hogy ideiglenes intézkedéssel kötelezze az alperest 5 millió forint megfizetésére.

A Mal Zrt. vitatja a kereset jogalapját

Ruttner György, a Mal Zrt. jogi képviselője úgy vélte, hogy a bíróságnak a hatályos jogszabályok szerint kell eljárnia, amelyek szerint - az uniós joggal összhangban - a vörösiszap kikerült a veszélyes hulladékokra vonatkozó szabályok alól, a cég pedig nem folytat fokozott veszéllyel járó tevékenységet.

Mint mondta, a felperesnek kell bizonyítania ennek ellenkezőjét. Ha pedig ez sikerülne neki, akkor is az lenne megállapítható, hogy a katasztrófát külső, elháríthatatlan ok - talajtörés - idézte elő, valamint a cég úgy járt el, ahogy az adott helyzetben az elvárható. A talajtörés bizonyítására az ügyvéd indítványozta az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet szakértőinek kirendelését.

Ruttner György emlékeztetett arra is, hogy a cég betartotta a hatósági előírásokat, tevékenységét a környezetvédelmi felügyelőség is rendszeresen ellenőrizte, amely kilenc nappal a katasztrófa előtt rendben találta a cég működését.

A bíró a tárgyalást elhalasztotta, a következő tárgyalás március 29-én lesz.