Kórházba került Suchman Tamás szocialista politikus

Vágólapra másolva!
Kórházba szállították Suchman Tamás szocialista politikust, korábbi országgyűlési képviselőt. A KaposPont nevű helyi lap szerint a politikust stroke gyanújával kezelik.
Vágólapra másolva!

Mentőhelikopterrel vitték a Kaposi Mór Oktató Kórházba a hétvégén Suchman Tamás szocialista politikust - írja a KaposPont. A somogyi hírportál szerint az MSZP politikusát stroke, vagyis szélütés gyanújával kezelik a kaposvári kórház intenzív osztályán. Állapotáról családja kérésére nem adhattak felvilágosítást a kórházban, de a portál úgy értesült, hogy állapota stabil, folyamatosan javul, és kedden kora este már hozzátartozói is meglátogathatták. A Népszabadság információi szerint viszont Suchman Tamást egyelőre mélyaltatásban tartják.

Az MSZP sajtóosztálya az [origo] kérdésére megerősítette, hogy Suchmant kórházban kezelik.

Suchman Tamás az MSZP országgyűlési képviselője volt korábban, az idei választáson nem szerzett parlamenti mandátumot. Korábban Horn Gyula kormányában privatizációs, majd ipari miniszter volt, majd 2004 és 2006 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Három évvel ezelőtt a Balaton Fejlesztés Tanács elnökévé választották.