Robbantással fenyegették a nagykállói kórházat

Vágólapra másolva!
Kétszer is robbantással fenyegette meg egy férfi a nagykállói kórházat telefonon. A telefonfülke közelében fogták el a rendőrök. Azt mondta, azért fenyegetőzött, hogy kórházba kerühessen.
Vágólapra másolva!

Két alkalommal is robbantással fenyegette meg a nagykállói kórházat egy férfi szombaton. A telefonáló egy helyi nyilvános fülkét használt, melynek közelében a második hívás után elfogták - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség.

A férfi a rendőröknek azt mondta, azért telefonált, mert hajléktalanként él, és fel akarta magát vetetni a pszichiátriára. Előállítása után a rendőrségen rohamot kapott, így kórházba került. A nyomozók ott hallgatták ki; a gyanúsított beismerte tettét, de ekkor már azt állította, hogy részegsége miatt nem emlékszik, miért csinálta.

A többszörösen büntetett előéletű férfit, két alkalommal hasonló cselekmények miatt vonták felelősségre. Az ügyben a rendőrség közveszéllyel fenyegetés vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.