Ököllel támadtak a párt szóvivőjére az MSZP szerint

Vágólapra másolva!
"Rohadt büdös komcsi" felkiáltással támadt rá az MSZP szóvivőjére egy férfi pénteken éjjel egy éjszakai buszon Budapesten - írja az MSZP. A párt közleménye szerint az utazók Török Zsolt segítségére siettek.
Vágólapra másolva!

Rátámadtak Török Zsoltra, az MSZP szóvivőjére szombatra virradó éjszaka egy éjszakai buszjáraton - közölte a párt sajtóosztálya. A közlemény szerint Török Zsolt fél kettő körül a nagykörúton haladó éjszakai járatra szállt fel a Blaha Lujza téren és a Jászai Mari tér felé tartott. A Nyugatinál felszállt a járműre egy rövid hajú férfi, aki felismerve a szóvivőt "rohadt büdös komcsi" kijelentéssel nekirontott és megpróbálta lefejelni Török Zsoltot, aki elhajolt. A férfi ezután ököllel támadt a szóvivőre, akit többször is megütött a fején.

A közlemény szerinta a buszon utazók "nagyon tisztességesen" a megtámadott védelmére keltek és a következő megállónál leszorították a buszról a támadót. Mesterházy Attila, a párt elnöke az MSZP nevében megköszönte a segítségnyújtást azoknak, "akik bátran szembeszálltak az agresszorral, még akkor is, ha ők esetleg más pártállású, más ideológiákat valló emberek voltak".

Török Zsolt szombaton délelőtt látleletet vetetett az Árpád kórházban és a támadás miatt feljelentést tesz a rendőrségen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályán az MTI érdeklődésére közölték, hogy szombaton Török Zsolt feljelentést tett az ügyben a BRFK-n, amely alapján a XIII. kerületi rendőrkapitányság indít eljárás ismeretlen tettes ellen.