Magyarellenességért ítéltek börtönre miskolci romákat

Vágólapra másolva!
Közösség elleni erőszak miatt több év börtönre ítélte azt a 11 roma férfit a miskolci bíróság, akik tavaly rátámadtak két autóra Miskolcon. A nem jogerős ítéletet többek között az alapozta meg, hogy a támadáshoz egy "halál a magyarokra" feliratú botot is használtak.
Vágólapra másolva!

Bűnösnek találta pénteken a Miskolci Városi Bíróság azt a 11 vádlottat, akik tavaly március 15-én a rendőrség tájékoztatása szerint "háztartási eszközökkel felfegyverkezve" rátámadtak két autóra Miskolcon. A gépkocsi három utasa közül ketten könnyebben megsérültek, és a támadás után egy közeli pékség elé menekültek.

A támadás előtt a romák ellen elkövetett támadások miatt olyan hírek kezdtek el terjedni, hogy bőrfejűek és más csoportok meg akarják támadni a romákat. A vádlottak is ezek miatt a megalapozatlan hírek miatt alapítottak önvédelmi csoportot - írja a Népszabadság, amely szerint a roma férfiak a támadás előtt botokkal, baseballütőkkel és Molotov-koktélokkal szerelkeztek fel. A két megtámadott autóról azt feltételezték, hogy nemzeti radikálisok ülnek benne - írja a lap.

A Népszabadság tudósítása szerint a vádlottakat többek között csoportosan felfegyverkezve, a magyar nemzethez való tartozás miatt, közösség tagjai ellen elkövetett erőszak bűntette miatt ítélte el a bíróság. A lap szerint az elsőfokú ítélet indoklása szerint azért állja meg a helyét, hogy elkövették a 2 és 8 év közötti szabadságvesztéssel büntethető, a közösség - jelen esetben a magyar nemzet - elleni bűntettet, mert a támadáshoz egy olyan botot is felhasználtak, amelyre a "Halál a magyarokra" feliratot vésték. A bíró az indoklásban azt is megemlítette, hogy egyes tanúvallomások szerint többször elhangzott a "Büdös magyarok, üssétek őket!" kiáltás is.

A vádlottak közül heten már tavaly óta előzetes letartóztatásban vannak. A bíróság enyhítő körülménynek számította, hogy a vádlottak zöme több kiskorú gyermeket is nevel, de súlyosbító tényező volt, hogy többen büntetett előéletűek.

A bíróság nyolc vádlottat talált bűnösnek ebben a közösség tagja elleni erőszakban, őket ezen kívül a közúti közlekedés biztonságának rongálása miatt is elítélték. A hetedrendű vádlottat bűnsegédként, a tizendrendűt felbújtóként, a tizenegyedrendűt pedig a közveszély-okozás előkészülete miatt ítélte el a bíróság. Az első rendű vádlottat 4 év 4 hónap börtönre, a másodrendűt visszaesőként 5 év 2 hó börtönre ítélte a bíróság. A legsúlyosabb büntetést az ötödrendű vádlott kapta, ő többszörös visszaesőként 6 év fegyházat és 6 év közügyektől eltiltást kapott. Csak két vádlott kapott felfüggesztett börtönt. Az ügyész valamennyi vádlottnál súlyosbításért, míg a vádlottak és védőik enyhítésért, illetve felmentésért jelentettek be fellebbezést. Egyedül a felfüggesztettre ítélt vádlottak és védőik vették tudomásul az ítéletet.