LMP: Orbán hülyének nézi a közvéleményt

Vágólapra másolva!
Az alkotmánybíróság jogkörének korlátozása az LMP szerint egy lépés a jogállam lebontása felé, és nem a nagy összegű végkielégítésekről, inkább a magánnyugdjpénztári befizetések eltérítéséről szól. A párt szóvivője szerint jövő szerdai tüntetésükre mindenkit várnak, de bírálta Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőt, akinek "csak az ellenfél jogtiprása csípi a szemét".
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök "hülyének nézi a teljes magyar közvéleményt", amikor úgy tesz, mintha az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének korlátozása az indokolatlan végkielégítések visszavételéről szólna - bírálta a kormányfőt és a Fidesz alkotmánymódosítási terveit Tordai Bence, az LMP szóvivője, aki szombati közleményében azt írta: "Mindannyian tudjuk, hogy az Alkotmánybíróság jogkörének csonkítása a jogállam lebontása felé tett lépés - és ha mindenképpen konkrét ügyhöz akarjuk kötni, akkor leginkább a magánnyugdjpénztári befizetéseink lenyúlásáról szól".

Az LMP november 3-án tüntetést szervez az Ab I. kerületi székháza elé, hogy tiltakozzon "a Fidesz demokráciarombolása ellen". Tordai szerint erre mindenkit várnak, aki ki akar állni a jogállam védelmében, de nem közösködnek senkivel, "aki kettős mércével mér, akinek csak az ellenfél jogtiprása csípi a szemét, aki maga is hozzájárult a jogállam tekintélyének leépüléséhez".

"Nem lehet a jogállam védelméért folytatott küzdelem kulcsszereplője olyan személy, aki pártcélokra használta a rendőrséget és a titkosszolgálatokat, jogszerű tüntetéseket oszlatott fel vagy akadályozott meg, aki alkotmányos kötelessége ellenére nem jelenik meg a parlamenti vizsgálóbizottságok előtt" - utalt a közlemény nevének említése nélkül Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökre.

Az Ab kedden alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a kétmillió forint feletti végkielégítések 98 százalékos különadóját. Ezután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezi az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Ab hatásköréből.