Vágólapra másolva!
Perekre készül a magyar állam ellen, és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul Hunvald György ingatlanügyletekkel gyanúsított erzsébetvárosi polgármester. Hunvald a Népszavának adott interjúban beszélt erről, azt állította, kétséges mi alapján gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul az őt ért jogsértések miatt Hunvald György volt VII. kerületi MSZP-s polgármester, akit önkormányzati ingatlanok szabálytalan értékesítésével gyanúsítanak. Hunvald pereket tervez a magyar állam és az ügyében szerinte hamisan tanúskodók ellen is - írja a Népszava.

A lap interjú készített a politikussal, aki szerint családtagjaival és ismerőseivel együtt vagyontárgyaik zárolása miatt készül perre a magyar állam ellen.

Hunvald azt mondta, nem lát semmit, amit meg kellene bánnia. Azt állította, kétséges, mi alapján vettek őrizetbe, mi alapján tartóztattak le és mi alapján gyanúsítják, amit szerinte "se tanúvallomás, se tárgyi bizonyíték nem erősít". Hunvald szerint az önkormányzat jelentős haszonra tett szert, mert az épületek többségét forgalmi értékük felett értékesítették, és azt állítja, az ellene felhozott " vád szépen lassan elgyengül".

Hunvaldot az erzsébetvárosi ingatlanügyekben indult nyomozás során tavaly február 10-én vették őrizetbe. A volt politikust többrendbeli csalással gyanúsítják kerületi tulajdonú ingatlanok értékesítése, bérbeadása, valamint önkormányzati megbízási szerződések miatt.