Tudatosan készült a Fidesz az alkotmánymódosításra Lázár szerint

Vágólapra másolva!
Nem rögtönzés, hanem tudatosan előkészített lépés az Alkotmánybíróság hatáskörének tervezett korlátozása - derül ki egy nyílt levélből, amelyben Lázár János Fidesz-frakcióvezető érvel a sokak által támadott intézkedés ellen. Lázár szerint az alkotmánymódosításra a választási ígéretek végrehajtása miatt van szükség.
Vágólapra másolva!

"Az alkotmánymódosítás tartalma és iránya (vagy éppen az Alkotmánybíróság jog- és hatáskörének változása, illetve e változás tartalma és iránya) őszintén vállalt, átlátható és előre tudható módon történik" - fogalmaz Lázár János abban a nyílt levélben, amelyet Elek Istvánnak írt a Fidesz által tervezett alkotmánymódosításról. Az egykori MDF-es, korábban a Fidesszel is nyíltan szimpatizáló, de most az LMP-hez közel álló Elek hosszú írásban kifogásolta azt, hogy a kormányzó párt szűkíteni akarja az Alkotmánybíróság hatáskörét. Mindkét levelet a Hvg.hu közölte.

A korlátozásról szóló módosításokat beterjesztő Lázár a válaszlevélben nagyrészt korábbi érveit ismétli, az írásból azonban kiderül az is, hogy ez egy tervezett lépés a Fidesz részéről. Erre utal az "őszintén vállalt, átlátható és előre tudható" megfogalmazás, de ezt jelzi az is, hogy a frakcióvezető hozzáteszi, az Ab korlátozását "nem salátatörvényes lapítással, nem improvizatív módon és nem legitimáció nélkül" hajtják végre. A levélből az nem derül ki, hogy mikor kezdődött el a módosítások előkészítése.

Lázár azt állítja, a változtatásra azért van szükség, mert különben nem tudnák végrehajtani a választási ígéreteiket. "Magyarország elmúlt húsz évének legbotrányosabb időszaka után kikövetelt választási ígéretek teljesítéséről van szó. Nem többről, de nem is kevesebbről" - írja a frakcióvezető, jelezve, hogy nem akarnak visszatáncolni a módosításoktól.

Lázár néhány órával az után állt elő az Alkotmánybíróság hatásköre szűkítésének az ötletével, hogy az Ab bejelentette, alkotmányellenesnek tartják a kétmillió forint feletti végkielégítésekre visszamenőlegesen kiszabott 98 százalékos különadót. A fideszes javaslat szerint az Ab nem dönthetne olyan kérdésekben, amelyekről népszavazást sem lehet tartani. Ezzel gyakorlatilag a költségvetési kérdések teljesen kikerülnének az Ab hatásköréből. (Ez bonyolult alkotmányjogi helyzeteket eredményezhet - derül ki ebből a cikkünkből.)

A Fidesz elképzelése ellen még aznap tiltakozott a három ellenzéki párt, az MSZP, az LMP és a Jobbik. Az MSZP és az LMP szerdán közös közösen sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Schmitt Pál köztársasági elnökhöz fordulnak, hogy "vesse latba tekintélyét és emelje fel szavát" az Alkotmánybíróság hatáskörét érintő fideszes javaslat ügyében. A Fidesz válaszlépése ellen a kormánypártot szinte soha nem kritizáló Magyar Nemzet is vezércikkben tiltakozott, mondván, hogy "nem szerencsés a Fidesz reakciója". A párton belül is megjelentek kritikus hangok.