Kihűlés miatt halt meg két férfi Szabolcsban

Vágólapra másolva!
Egy nyírkátai és egy gulácsi férfi is meghalt kihűlés miatt.
Vágólapra másolva!

"Két ember halt meg kihűlés következtében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében" - közölte a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.

Fedor Rita szerint egy nyírkátai férfit az udvarán találtak meg holtan csütörtök reggel, míg egy gulácsi férfi holttestét az út menti vízelvezető árokban fedezték fel péntek reggel. A főhadnagy azt mondta, hogy: a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja mindkét haláleset körülményeit.

A héten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komjátiban is meghalt egy ember kihűlésben. Az 54 éves asszonyra a település külterületén találtak rá kedden, a nőt azonnal kórházba szállították, de az életét már nem lehetett megmenteni.