Tudatlansággal védekezik a visszaéléssel gyanúsított Omninvest

H1N1, újinfluenza, sertésinfluenza, Fluval, Omninvest, oltóanyag, vakcina, védőoltás
Vágólapra másolva!
Nem ismerhették azt a rendeletet, amelynek megsértése miatt pénzügyi visszaélést gyanítanak náluk - közölte az Omninvest Kft. pénteken. Az újinfluenza elleni védőoltást kifejlesztő és állami megrendelésre gyártó társaság a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint 2006-ban jogtalanul használt fel kétmilliárd forintnyi állami forrást.
Vágólapra másolva!

A hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el 2006-ban, - közölte pénteken az Omninvest Kft.. -, amikor leányvállalatával, az Omninvest Development Kft.-vel együttműködésben végeztek kutatási tevékenységet. A társaságot csütörtökön fenyegette meg büntetőfeljelentéssel jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi).

A Kehi összesen 7,7 milliárd forint, a 2004 és 2010 közötti időszakban kiutalt állami pénz felhasználását ellenőrizte, és vizsgálta az újinfluenza (H1N1) elleni védekezéssel kapcsolatos támogatásokat is. Ennek során állapították meg, hogy a kórokozó elleni vakcina előállítására szerződött Omninvest jogtalanul használt fel 2 milliárd forint állami forrást. Az MTV Híradó-ja szerint jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és adócsalás miatt nyomoznak a cégnél (erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat).

A társaság szerint csak idén vált ismertté, hogy a kétmilliárdról szóló támogatási szerződésnek az anyavállalat megbízására vonatkozó része az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága szerint sért egy európai rendeletet. Az Omninvest szerint a kérdéses rendelet a szerződés megkötésekor még nem került be a magyar jogrendbe, ezért akkor nem is ismerhették.

A cég szerint a kutatás eredményes volt, nemzetközileg is elismerték, és több milliárd forintos megtakarítást eredményezett a költségvetésnek a pandémiás oltóanyag beszerzésekor. A támogatási összegek beérkezése és kifizetésük között eltelt pár nap alatt az értékpapírszámlán keletkezett kamat a pályázat teljes időtartama alatt nem érte el az ötszázezer forintot - olvasható közleményükben.