Tovább hízott a tartós adótartozással rendelkezők listája

Vágólapra másolva!
Tovább nőtt azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a száma, akik több mint fél éve jelentős adótartozással rendelkeznek - derül ki az APEH csütörtökön közzétett friss adóslistájából. A listán olyan cégek is szerepelnek, amelyeket nevük alapján eleve csődbement adósoknak szántak, mint a "Bedőlt Ezis Válságban Lévő Kft" és a "Sokasara Kft".
Vágólapra másolva!

Egyre több vállalkozás és magánszemély kerül fel az APEH-nak tartósan tartozók listájára - derült ki az APEH honlapján közzétett adatokból, amelyek szerint szeptember végén 1 912 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal az adóhivatalnak. A cégeken kívül 3 307 magánszemély és egyéni vállalkozó számít tartós adósnak, ők egyenként több mint 10 millió forinttal tartoznak több mint 180 napja.

2009 végén még csak 1 655 vállalkozás szerepelt a listán, most tehát 15,5 százalékkal több cégnek van tartós adóhátraléka. A nyilvántartott magánszemélyek és egyéni vállalkozók száma is 11,9 százalékkal gyarapodott 2009 végéhez képest, amikor 2 955 -en szerepelteka listán. A harmadik negyedévben a céges lista 118 névvel, a magánszemélyeké 35-tel bővült.

Az APEH negyedévente teszi közzé a jelentős összeggel tartozó tartós adósok listáit, amelyek csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vállalkozók esetében az adóazonosítót tartalmazzák. Ezek a listák a rajtuk szereplő cégek és személyek tartozásának összegét nem ismertetik.

Régi ismerősök és különös cégnevek

A 180 napon túl tartozó cégek között továbbra is sok a neve szerint kereskedelmi, szolgáltató társaság, de gyakorlatilag valamennyi ágazat fellelhető. Továbbra is a tartós adósok között van a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt. és a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., amelyek felszámolás alatt állnak. Rajta van a listán a Transelektro Ganz-Röck Kazán-és Erőművi Berendezések Zrt., a Budapesti Vegyiművek Zrt., a felszámolás alatt álló Cornexi Élelmiszeripari Zrt., Herz Szalámigyár Zrt. és a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány.

A vállalkozások között most is fellelhető egy csokorra való cég, amelyek mind azonos székhelyre (Tatabánya, Komáromi út 31.) vannak bejegyezve, s már nevükben is tartalmaznak utalást a csődre. Ezek a cégek az első kettőt kivéve felszámolás alatt állnak: 30 Búgócsiga 100429 Draugyreg Kft., Búgócsiga 100626 Gnikoiprocs Kft., Agyő Április Szolgáltató Kft., Bedőlt Ezis Válságban Lévő Kft., Bedőlt Office Válságban Lévő Kft., Hasitasi Hármas Kft., Hasitasi Négyes Kft., Hasztalan Négyes Kft., Kacifánt Babér Kft., Kidőlt Tibhcet Kft., Rapidend Egy Válságban Lévő Kft., Sokasara Delta Kft., Sokasara Május Szolgáltató Kft., Sokasara Mars Kft., Sokasara Szaturnusz Kft. A 15 - egymástól vélhetően nem független - cég a 100 milliós küszöbbel számítva együttesen legalább 1,5 milliárd forinttal tartozik az államnak.

A magánszemélyek között ezúttal is megtalálható Akkad Imad, aki arról híresült el, hogy 2008 decemberében a bírságokat is beleértve több mint 5 milliárd forint tartozással szerepelt az APEH nagy adósok listáján, ahogy változatlanul olvasható az énekes Lang Györgyi, valamint a Győzike című tévéműsorból ismert Gáspár Győző és Gáspárné Balla Beáta neve is.