Forráshiányra hivatkozva napolják el a légifotós Országleltár készítését

országleltár, légifelvétel
Vágólapra másolva!
Lemondaná a légi fotókból készítendő Országleltár pályázatát a kormány, mert állítása szerint a vörösiszap-katasztrófa és más fontos feladatok miatt nem maradt rá pénz. A több milliárdos beruházásra a vidékfejlesztési minisztérium államtitkárának volt cége is eséllyel pályázott volna.
Vágólapra másolva!

Pénzhiányra hivatkozva érvénytelenné nyilváníttatná a kormány azt a pályázatot, amelyet az országról készített légi fotók elkészítésére írtak ki. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtöki közleménye szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter arra kérte a Földmérési és Távérzékelési Intézet főigazgatóját, hogy az úgynevezett Országleltár-projekt első ütemére, a légi fotókra vonatkozó közbeszerzési eljárást nyilvánítsa eredménytelenné.

A közlemény szerint a kormány azért táncol vissza a projekttől, mert az arra fordítandó pénzt más feladatok elemésztették. A minisztérium hivatkozik többek között a Mal Zrt. ajkai zagytározójának gátszakadása miatt kihirdetett veszélyhelyzetre, amelyben a kárelhárítási, kármentesítési feladatokat forrásait sokszor a Vidékfejlesztési Minisztérium állta.

A jövő évi költségvetésről szóló tárgyalásoknál világossá vált az is, hogy az agráriumot és a környezetvédelmet érintő számos olyan gondot kell sürgősen megoldani, amely azonnali finanszírozást igényel - írja a minisztérium a közlemény, amely ezeket a meg nem nevezett projektetket is az ország fotózása elé helyezné. Hozzátették ugyanakkor, hogy továbbra is fontosnak tartják a teljes körű vagyonleltár elkészítését.

Az Országleltár az eredeti tervek szerint olyan nagyfelbontású légifotókra alapult volna, amelyekkel nem csak a földeket, de az utakat, épületeket is pontosan fel lehetett volna mérni, és ezáltal le lehetett volna leplezni a földjükkel csaló tulajdonosokat és az illegálisan építkezőket.

Az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint az adatbázis hasznos, illegális hulladéklerakókat, árvízveszélyes területeket is kiszúrhatnak segítségükkel. A fotók 10 centis pontosságúak is lehetnek, a Vidékfejlesztési Minisztérium szerint retteghetnek a földjükkel csalók és az illegálisan építkezők (a tervekről korábbi cikkünkben, itt olvashat részletesen). Az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szeptember végén több százmilliós nagyságrendűre becsülték a projekt kiadását, végül azonban nettó 4,8 milliárdos közbeszerzést írtak ki rá.

Az Index korábban beszámolt arról is, hogy a pályázat szigorú feltételeit egyedül a minisztérium közigazgatási államtitkárának, Farkas Imrének a korábbi cége, a Geodézia Zrt. tudta teljesíteni, amely egy konzorcium tagjaként meg is jelent a pályázók között. A pályázók névsorát a minisztérium szerdán, egy nappal a projekt lefújása előtt hozta nyilvánosságra.