Vágólapra másolva!
A vádirat szerint nem mondott igazat Stohl András, amikor azt állította, az álatala okozott baleset helyszínére ő hívta ki a mentőket. Az ügyészség szerint egy arra járó mentőautó állt meg segíteni. A színész a Pest Megyei Főügyészség szerint akkor fogyasztott kábítószert, amikor már hazafelé indult, így a baleset időpontjában valószínűleg még nem állt a szer befolyása alatt.
Vágólapra másolva!

Vallomásával ellentétben az ügyészség szerint nem Stohl András hívta a mentőket az általa okozott baleset helyszínére, hanem egy arra járó mentőautó állt meg segíteni - erősítette meg az [origo]-nak a Pest Megyei Főügyészség helyettes főügyésze, Csecserics István a Blikk információját.

A színész-műsorvezető ellen hétfőn emeltek vádat a május 8-án okozott baleset miatt: súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja Stohlt a Budakörnyéki Ügyészség. A baleset Fót és Budapest között történt, egy ember súlyosan megsérült. Stohl a mentők kiérkezése után, de még a rendőrség helyszínre érkezése előtt kocsiba szállt és hazament, így őt a lakásáról állították elő.

Csecserics István azt mondta, bár Stohl vallomásában az szerepel, hogy ő hívott mentőket a helyszínre, valójában egy arra haladó mentőautó vette észre a balesetet, és állt meg segíteni - ezt tartalmazza a vádirat. Csecserics szerint Stohl "közepes fokú alkoholos befolyásoltság" alatt állt, ez pedig befolyásolta a vezetési képességeit.

A kábítószeres befolyás azonban nem szerepel a vádban. A főügyészhelyettes szerint azért, mert erről még nem alakult ki ítélkezési gyakorlat. Miközben az ittas vezetés esetén évtizedes ítélkezési gyakorlattal rendelkeznek a bíróságok, a kábítószerek fogyasztása esetén ez még nem alakult ki, Magyarországon az ilyesmi nem annyira jellemző. Ezért egyelőre nehéz megállapítani, hogy milyen szerből, mennyit, és milyen időpontban kell fogyasztani ahhoz, hogy azt már a vezetési képességet hátrányosan befolyásoló tényezőnek tekinthessék a bíróságon. Ráadásul Stohl már a hazaindulása után szedte be a szert, így a hatás még ki sem alakulhatott - tette hozzá.

A közlekedési bűnügy tárgyalása - Léhmann Zoltán bíró vezetésével - várhatóan decemberben kezdődik. Az összes, Sthol Andrásról szóló hírünket megtalálja itt.