Nem engedték be Geréb Ágnes cellájába az LMP képviselőit

Geréb Ágnes, szülész, bába pere második tárgyalási napjára érkezik vezetőszáron a Fővárosi Bíróságra, bilincs, BVOP, büntetés-végrehajtás, őr, bilincs, otthonszülés
Vágólapra másolva!
Közleményben tiltakozott hétfőn az LMP két képviselője, miután nem engedték be őket az előzetes letartóztatásban lévő Geréb Ágnes szülésznőhöz a börtönbe. A törvények szerint a képviselőknek joga van bemenni bármelyik börtönbe, a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet vezetői azonban egy ügyészségi állásfoglalásra hivatkozva megtagadták a látogatást. A BVOP később reagál.
Vágólapra másolva!

Nem engedték be az előzetes letartóztatásban lévő Geréb Ágnes szülésznőhöz az LMP két országgyűlési képviselőjét, noha a törvények szerint joguk lett volna a látogatáshoz - közölte hétfőn este a párt. Az LMP-s Szabó Tímea és Ertsey Katalin ezért közös lépést tervez a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet vezetői ellen az emberi jogi bizottság kormánypárti elnökével és alelnökével - írják.

A közlemény szerint Ertsey Katalint október 22-én, Szabó Tímeát pedig Ertsey társaságában október 25-én nem engedték be a börtönbe, ahol Geréb Ágnest fogva tartják. A belépést a Nagy Ignác utcai BV-intézet parancsnokhelyettese, Tóth Gábor egy ügyészségi osztályvezető állásfoglalására hivatkozva tiltotta meg - írják a képviselők. Szerintük a parancsnokhelyettes azt állította, hogy kizárólag "bizottsági tag", konkrét feladattal, "papírral" látogathat meg egy fogvatartottat.

Az LMP szerint az intézmény ezzel megszegte a képviselők jogállásáról szóló törvényt, amely szerint egy képviselőnek joga van belépni az államigazgatás valamennyi szervéhez, közintézményekbe és közintézetekbe is. "Ebbe beletartoznak a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendvédelmi szervek működésére szolgáló területek is" - írják, utalva arra, hogy a törvényt egy ügyészségi állásfoglalás nem írhat felül.

Az LMP két képviselője pénteken és hétfőn is az előzetesben lévő Geréb Ágnes fogva tartásának körülményeiről kívánt tájékozódni, mivel úgy tudták, hogy a szülésznőt nem engedik ki a törvény által előírt napi levegőzésre, valamint könyvtárba sem. A politikusok szerint Geréb csütörtök reggel kérése ellenére sem kapott gyógyszert, pedig olyan súlyos migrénrohama volt a tárgyalása előtt, hogy többször hányt, és alig volt képes a tárgyaláson beszélni.

Geréb Ágnest egy október eleji, balul sikerült otthonszülés után helyezték előzetes letartóztatásba. A szülésznő ellen több korábbi, balul sikerült otthonszülés miatt bírósági eljárás folyik, és legutóbbi tárgyalásaira a rendőrség már bilincsben szállította az előzetesből. Az LMP politikusai kifogásolták a bilincseket, amelyek miatt szerintük nyílt seb keletkezett Geréb lábán.

Az [origo]-nak a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) későbbre ígért választ az üggyel kapcsolatban.