Betörtek a Fidesz belvárosi irodájába

Vágólapra másolva!
Számítógépeket és műszaki cikkeket loptak el a Fidesz belvárosi irodájából a hétvégén, a betörés miatt nyomozást indított az V. kerületi rendőrkapitányság. Az egyik elkövetőt a térfigyelő kamerák segítségével már el is fogták.
Vágólapra másolva!

Betörtek a Fidesz belvárosi szervezetének Cukor utcai irodájába vasárnap hajnalban - közölte a párt hétfőn. Az irodában mintegy másfél millió forintos kár keletkezett.

A közlemény szerint az elkövetők számítógépeket, televíziót és egy hangosítóberendezést loptak el. Az utcában található térfigyelő-kamera azonosításra alkalmas képeket rögzített, a felvételt az V. kerületi rendőrkapitányság felhasználja a nyomozásban.

Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerint a kerületi rendőrkapitányság már azonosította is az egyik elkövetőt, egy a VIII. kerületben lakó 40 éves férfit. A férfit hétfő délután elfogták, a lakásán tartott házkutatáskor megtalálták a lopott műszaki cikkek egy részét. A férfi társát a rendőrök még keresik.