Eljárás indult a lovát vasvillával megverő drávacsepelyi férfi ellen

Vágólapra másolva!
Állatkínzás miatt indult eljárás egy 23 éves drávacsepelyi férfi ellen, aki vasvillával verte el megbotló lovát. A férfi azzal védekezett, hogy korábban nem volt lova, nem tudja, hogy kell nevelni.
Vágólapra másolva!

Állatkínzás miatt eljárás indult egy férfi ellen, aki brutálisan megverte a lovát Szaporcán - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Zsobrák Péter tájékoztatása szerint a 23 éves drávacsepelyi férfi lova csütörtökön fogatott húzott a szaporcai utcán, de megbotlott és a kocsi alá került. Gazdája úgy próbálta haladásra bírni, hogy többször belerúgott, majd vasvillával verte. Az esetnek több szemtanúja volt, a férfit a rendőrök vitték el a helyszínről. Tettét azzal indokolta, hogy "korábban nem volt lova, nem tudja, hogyan kell neveli".