Az Alstom szerint a BKV nem bonthat vele szerződést

Vágólapra másolva!
A 2-es metró vonalára szánt új kocsikat gyártó francia Alstom szerint a BKV nem mondhatja fel a vele kötött szerződést. A BKV a főváros utasítására szerdán szakított a céggel, miután annak már biztosan nem sikerül beszereznie a szükséges engedélyt a szerelvényekre, így azok nem futhatnak magyar metróvonalon.
Vágólapra másolva!

Az Alstom "sajnálattal értesült" arról, hogy a BKV felmondja a budapesti 2-es és 4-es metróvonal szerelvényeinek szállítására kötött szerződést, de meg is lepte a döntés, mert szerinte azt nem lehet felmondani - olvasható a metrókocsikat gyártó francia cég közleményében, melyben a BKV szerdai döntésére reagált. Azt azonban nem részletezte a cég, hogy álláspontja szerint miért nem lehet felmondani a szerződést.

A BKV szerdán jelentette be, hogy felmondja az Alstommal kötött szerződést. Ennek előzménye, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) jogerősen is elutasította a cég által már részben legyártott metrókocsik végleges típusengedélyének megadását. Az NKH szerint a magyar szabványoktól eltérnek a fékrendszerek - emiatt a kocsik már biztosan nem futhatnak a magyar metróvonalakon. A BKV a 2-es és a 4-es metró vonalára szánta az új kocsikat, a kialakult helyzet miatt azonban a szerződés felmondására kényszerült. (A helyzet okozta bonyodalmakról bővebben itt olvashat.)

Az Alstom közölte, elemzi a kialakult helyzetet és lehetséges válaszlépéseit. "A jelenlegi helyzetben az Alstom el kívánja kerülni a bírósági eljárást, ezért bízik abban, hogy születhet olyan megállapodás, amely elfogadható mind a BKV, mind pedig a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat számára. Egy ilyen megoldás azonban leginkább a budapesti utazóközönség érdekeit szolgálná, amelynek nem kellene további éveket várnia biztonságos, modern és megbízhatóságukat a világ számos nagyvárosában már bizonyított közlekedési eszközökre" - olvasható a közleményben.

Az Alstom szerint ugyanis az általa gyártott metrókocsik megfelelnek az NKH által még 2007-ben kiadott előzetes típusengedélynek, megfelelnek az uniós biztonségi előírásoknak, és világszerte már 3000 hasonló szerelvényt sikerült eladniuk.

A metrókocsik ügyéről mindent megtalál ezen a címkeoldalon.