Katonai lakásokat kapott az iszapkatasztrófa több károsultja

Vágólapra másolva!
Honvédségi lakásokat adott át Hende Csaba honvédelmi miniszter az iszapkatasztrófa több károsultjának. Egyelőre hat lakást adtak át Devecser közelében, de a miniszter szerint vannak felhasználható ingatlanok az ország más részein, például Balatonfüreden is.
Vágólapra másolva!

Hat egykori honvédségi szolgálati lakást adott át a vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjainak Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a település külső kerületének számító Meggyeserdőn. Az egykori logisztikai raktárbázisként üzemelő laktanya területén hat lakás közül ötbe már beköltöztek a rászorulók.

A miniszter az MTI tudósítójának a helyszínen azt mondta, hogy további 70 lakást tudnak felajánlani az iszapkárosultaknak. Ezek szintén üresen álló, de kisebb felújítást igénylő ingatlanok. Vannak üres lakások például Alcsúton, Sárbogárdon és Balatonfüreden, szükség esetén ezeket a minisztérium néhány héten belül átengedheti a károsultaknak, ha ez elfogadható a kormány kártérítési programja és tervei, valamint az igénylők számára. Megjegyezte, így gyorsabban juthatnának a rászorulók végleges otthonhoz.

Hende Csaba a vezérkari főnök és a kormányszóvivő társaságában meglátogatta a volt szolgálati lakásokba már beköltözött embereket. Az átadott lakások közül három kétszobás, 65 négyzetméteres, míg a másik három egyszobás, 45 négyzetméteres. A szaktárca hárommillió forintot fordított az otthonok felújítására hat nap alatt. A társasházzá nyilvánítás már folyamatban van.

A miniszter szerint a devecseri polgármester kérésére adták át a lakásokat, ugyanis a település vezetése nem tudta elhelyezni a fedél nélkül maradtakat. Hozzátette: a volt laktanya területét pedig azért adják át a városvezetésnek, hogy munkahelyeket tudjanak teremteni. A honvédelmi miniszter a lakások átadását követően Kolontárra ment, hogy megtekintse az ott készülő 20 tonna teherbírású, 15 méter hosszú és 5,8 méter széles hidat, amely hamarosan elkészül.