Két bankrablást is meghiúsítottak Budapesten

Vágólapra másolva!
A budapesti Andrássy úton egy biztonsági őr, a XI. kerületben pedig egy biciklis futár és a rendőrség hiúsított meg egy bankrablást. A rendőrség szerint egyik esetnél sem sérült meg senki.
Vágólapra másolva!

Két rablási kísérlet is volt Budapesten szerdán, az elkövetők egyik esetben sem tudtak pénzhez jutni. Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, az Andrássy úton lévő egyik bankfiókba egy ismeretlen férfi ment be, majd feltehetően fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat, és pénzt követelt. A bank biztonsági őre azonban elriasztotta a rablót, aki így pénz nélkül távozott. A rendőrség keresi az elkövetőt.

A XI. kerületben is történt egy rablási kísérlet, ennek részleteiről a sajtóügyeletes azt mondta: a 34 éves budapesti férfi, miután belépett egy Bartók Béla úti pénzintézetbe, feltehetően fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat, és pénzt követelt.

Egy a bankba tartó futár azonban észlelte a rablást, és hívta a rendőröket, akik még a fiókban elfogták a férfit, és előállították. Az elsődleges vizsgálatok szerint egy gázfegyver volt nála. Sagyibó Melinda azt mondta, egyik esetben sem sérült meg senki.