Felmondta a BKV az Alstom metrókocsik szerződését

Alstom Transport Metropolis típusú metrókocsija, amit a 2-es metró vonalára terveztek
Vágólapra másolva!
Hivatalosan is felmondta a BKV az új metrókocsikra a francia Altommal kötött szerződést, miután azok nem kapták meg a hatóságtól a típusengedélyt. A BKV lehívja a szerződésben biztosított nakgaranciákat, illetve kötbért és kártérítést követel.
Vágólapra másolva!

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója azonnali hatállyal felmondta az Alstommal a 2-es és 4-es metró kocsijainak szállítására kötött szerződéseket - közölte szerdán a közlekedési társaság. A közlemény szerint a BKV "érvényesíti valamennyi szerződésben rögzített és egyéb polgári jogi igényét", vagyis lehívta a szerződések alapján kifizetett 50 százalékos előlegek (mintegy 108 millió euró) visszafizetésére, valamint a jó teljesítésre vonatkozó 10 százalékos bankgaranciákat, illetve bejelentette kötbér- és kárigényét.

A döntés előzménye, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) másodfokon sem adta ki a 2-es metró szerelvényeinek végleges típusengedélyét (ennek hiányában a 4-es metró vonalán sem közlekedhetnek majd Alstom-szerelvények). A BKV közleménye szerint a cég hétfőn kapta kézhez az NKH jogerős határozatát, ez után döntöttek a szerződés felmondásáról és a bankgaranciák lehívásáról.

A BKV emlékeztet arra, hogy a metrókocsik szállítására 2006-ban kötött szerződésben a Budapest Metropolis Konzorcium (vagyis az Alstom) kötelezettséget vállalt a végleges típusengedély megszerzése. A BKV szerint ők több alkalommal figyelmeztették a szállítót a kötelezettségei teljesítésére, de ezeknek a francia cég nem tett eleget.

"Az M4-es metró esetében további 3-5 év csúszás várható" - írta a döntés következményeiről a BKV, amely állítása szerint "minden tőle telhetőt megtesz egy beszerzési eljárás mielőbbi kiírására új metrószerelvények biztosítása érdekében." György István főpolgármester-helyettes kedden az MTV reggeli műsorában azt mondta: a szerződés felmondása és egy új pályázat kiírása kétségessé teszi, hogy 2015 végéig - ez a határideje a támogatás elszámolásnak az Európai Unió felé - be lehet-e fejezni a metrót.

A 4-es metró részben uniós támogatásból épül, és ha nem sikerül a 2015-ös határidőig beszerezni az új járműveket, azok költségeit teljes egészében a fővárosnak és a magyar államnak kellene viselnie. György idézte Tarlós István főpolgármestert, aki azt mondta: mindenképpen be szeretné fejezni a 4-es metrót, legalábbis a jelenleg épülő szakaszát. Ez alól Tarlós szerint egy eset lehet kivétel, "ha a metró saját magát állítja le".

A 2-es metró vonalán az NKH döntése, illetve a BKV szerződésbontása miatt továbbra is a régi, szovjet gyártmányú szerelvények közlekednek. A közlekedési cég közleménye szerint azonnal megkezdik a kocsik szükséges javításait, melyek becsült költsége 3 milliárd forint.