Újabb öt embert állítottak elő az FKF-ügyben

Vágólapra másolva!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint újabb öt embert gyanúsítanak a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-vel kapcsolatos nyomozás során. Az öt ember közül egyet vettek őrizetbe.
Vágólapra másolva!

Újabb öt embert gyanúsított meg a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos nyomozás során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn.

A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya április óta nyomoz az FKF Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban hűtlen kezelés miatt. "A nyáron a zrt. vezérigazgatóját a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a pusztazámori hulladéklerakó környezetvédelmi beruházásával kapcsolatban" - tudatta a főkapitányság.

A folyamatban lévő nyomozás során olyan információk jutottak a gazdaságvédelmi nyomozók birtokába, melyek újabb bűncselekmények gyanúját vetették fel. Az egyik beszállító gazdasági társaság több esetben a leszállított áruk forgalmi értékénél lényegesen magasabb árat számlázott, ezzel jelentős vagyoni hátrányt okozva az FKF Zrt.-nek.

A nyomozók október 15-én, múlt pénteken délután házkutatást tartottak az FKF Zrt. egyik fővárosi telephelyén, ahonnan a fenti bűncselekmény bizonyítékául szolgáló iratokat és számítógépeket foglaltak le. Öt embert állítottak elő, akik közül négyen a zrt. anyagbeszerzési részlegének alkalmazottjai, az ötödik pedig a beszállító cég egyik képviselője. "A nyomozók mind az öt embert gyanúsítottként hallgatták ki, közülük egy anyagbeszerzőt őrizetbe vettek" - közölte a BRFK.