Hat háztömböt ürítenek ki egy bomba miatt a II. kerületben

Vágólapra másolva!
Egy II. világháborús bomba miatt hat háztömböt kiürítenek a II. kerületi Szpáhi utcánál kedd reggel. A 100 kilogrammos bomba hatástalanítását várhatóan 10 órakor kezdik meg.
Vágólapra másolva!

Kiürítenek kedden reggel hat háztömböt, köztük egy bölcsődét és egy óvodát is a II. kerületben, mert hétfőn a Szpáhi utcában egy második világháborús romboló bombát találtak. A majdnem 100 kilogrammos romboló bombát egy bejelentés alapján találták meg a Magyar Honvédség tűzszerészei. A bombát kedden hatástalanítják.

A Honvédelmi Minisztérium hétfői tájékoztatása szerint egy óvoda és bölcsőde is működik a Szpáhi utca 25. háztömb mögött, ahol egy bejelentés után egy majdnem száz kilogrammos romboló bombát találtak hétfőn a Magyar Honvédség tűzszerészei.

A Magyar Honvédség 1. Hadihajós és Tűzszerész Ezred parancsnoka, Hajdu Gábor ezredes elmondta: a rendőrség, illetve a katasztrófavédelem munkatársai hétfőn végigjárják a lakásokat, és tájékoztatják az ott élőket az ideiglenes kiköltöztetés pontos időpontjáról, körülményeiről.

Az érintett épületek környékét, 6 háztömböt, valamint a mögötte lévő bölcsődét és óvodát kedden reggel 9 órakor kezdik kiüríteni. A tűzszerészek várhatóan 10 órakor kezdhetik meg a mentesítést. Ekkor a helyszínen a gyújtót eltávolítják, a bombát pedig a tervek szerint központi gyűjtőhelyre szállítják.