Az ellenzék is kell a villámgyors válságadóhoz

Vágólapra másolva!
Ha az ellenzék is hozzájárul, a parlament egy nap alatt fogadhatja el a telekommunikációs- és az energiaszektort, illetve a kereskedelmi láncokat érintő különadóról szóló törvényt. Az országgyűlés ülését Orbán Viktor kormányfő felszólalása nyitja meg, a miniszterlenök valószínűleg újabb gazdaságpolitikai intézkedéseket jelent be.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az országgyűlés ülése. A kormányfő várhatóan második akciótervét, vagyis gazdaságpolitikai terveit ismertet. Ennek néhány elemét - például az úgynevezett válságadókat - már múlt hét szerdán bejelentette, szombaton pedig a kormány benyújtotta a jövő évi adótörvények tervezetét. Orbán ugyanakkor azt mondta: nem minden elemet árul el tervei közül, mert akkor senki nem nézné hétfőn a parlamenti közvetítést.

A telekommunikációs- és az energiaszektort, illetve a kereskedelmi láncokat érintő különadóról szóló törvényt a kormánytöbbség a házszabálytól eltérve, már meg akarja tárgyalni és el akarja fogadni. Ehhez a képviselők négyötödének (legalább 308 képviselő) támogatása szükséges. A Fidesz és a KDNP együtt 263 képviselője van, vagyis a gyors elfogadáshoz a kormánypártoknak az ellenzékre is szükségük van. Ha megkapják a támogatást, már hétfőn megszülethet az új adóról szóló jogszabály.

Az MSZP valószínűleg támogatja a házszabálytól eltérést. Tóbiás József frakcióigazgató pénteken az MTI-nek azt mondta: az MSZP-nek két feltétele volt. Azt kérték, hogy az előterjesztésről a szokásosnál hosszabb vita legyen, és az a televízió által közvetített idősávban legyen. Az MTI információi szerint a Jobbik is támogatja a házszabűlytól eltérést, egyedül az LMP ellenzi. Schiffer András frakcióvezető szerint "egészen elképesztő", hogy a kormány hatástanulmányok és minimális egyeztetés nélkül akar új adókat bevezetni.

A tervezett interpellációk közt is az adótörvények köszönnek vissza: Lenhardt Balázs jobbikos képviselő például azt kérdezi a nemzetgazdasági minisztertől, hogy "miért az egykulcsos adó neoliberális modelljét vezeti be a kormány a korábban megígért és társadalmilag igazságos progresszív családi adózás helyett?". A szocialista Tukacs István pedig azt kérdezi: "Kíván-e a kormány érdemi intézkedéseket tenni a devizahitel-válsággal leginkább sújtott társadalmi csoport érdekében?"

A parlamentnek hétfőn döntenie kell egyebek mellett arról is, hogy tárgysorozatba veszi-e azt a határozati javaslatot, amelyet jobbikos képviselők nyújtottak be, és amely felállítana egy külön "a cigány-magyar együttélés kérdéseit vizsgáló" eseti bizottságot. Korábban az emberi jogi bizottság elutasította a tárgysorozatba vételt, vagyis úgy döntött, a parlament ne is foglalkozzon a javaslattal. A Jobbik a plenáris üléstől várja, hogy felülbírálja ezt a döntést.

Hétfőn fogadhatja el az országgyűlés "az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről" szóló törvényt, amely rendelkezne arról, is, hogy minden iskolás osztálynak legalább egyszer kirándulást kell szervezni egy határon túli, magyarok lakta területre. Ugyancsak elfogadhatja a parlament a 2009-es költségvetés zárszámadását, illetve az idei büdzsét módosító törvényjavaslatot.