Bojkottálja az új polgármestert az esztergomi Fidesz

Vágólapra másolva!
Nem akar együttműködni az újonnan megválasztott polgármesterrel az esztergomi Fidesz, képviselői kijelentették, hogy fél évig nem látják el az alpolgármesteri tisztséget. Meggyes Tamást, a várost tíz éven át irányító fideszes polgármestert az önkormányzati választáson leváltották a szavazók.
Vágólapra másolva!

Az esztergomi képviselő-testület alakuló ülésén vasárnap nem választottak alpolgármestert, mert a 10 tagú Fidesz-frakció levélben közölte Tétényi Éva független polgármesterrel, hogy fél évig egyikük sem hajlandó alpolgármesteri tisztséget ellátni. Tétényi Éva a levél felolvasása után közölte, mivel nyilatkozatukat esküjük előtt tették a képviselők, az eskütételt követően és a megbízólevél birtokában mindannyiukat név szerint megszólítja, hogy fenntartja-e nyilatkozatát.

Az elsőként szólított Meggyes Tamás volt polgármester kijelentette, hogy elhatározását nem változtatja meg. Szavait becsmérlő bekiabálásokkal, füttyel és fújolással fogadta az alakuló ülés közel 500 fős közönsége. Többen azt kiabálták: "Hol a nemzeti együttműködés?"

A Fidesz helyi elnöke, Steindl Balázs önkormányzati képviselő kijelentette: a fideszesek Nyíri Attila MSZP-s képviselőt jelölnék alpolgármesternek. Tétényi Éva közölte, hogy továbbra is a legnagyobb frakcióból szeretne munkatársat maga mellé, és mivel őt illeti a jelölés joga, további egyeztetéseket kezdeményez, majd "köszönöm szíves, segítő együttműködésüket" szavakkal bezárta az ülés formális részét. A fideszes képviselők ekkor elhagyták az alakuló ülés helyszínét.

Tétényi közmeghallgatást tartott az aulában összegyűlt esztergomiaknak. Azt mondta, reméli, hogy "a Fidesz helyi akciója" ellen a párt országos vezetése tesz majd, "és segítségükkel sikerül ezt a helyzetet megszüntetni". Szerinte jelenleg kettős kormányzás van a polgármesteri hivatalban, a városházán félelem uralkodik, neki és munkatársainak nincs internet-hozzáférésük és saját telefonjaikat használják. "Az átmeneti állapotot próbálom méltósággal elviselni" - fogalmazott.

Meggyes Tamástól, a várost tíz éven át irányító fideszes polgármestertől a választók megvonták a bizalmat az októberi helyhatósági választáson. A szavazatok kétharmadát a függetlenként induló Tétényi Éva kapta meg úgy, hogy a szabad választások óta polgármesterre most adták le a legtöbb voksot Esztergomban, csaknem 13 000 ember szavazott. Tétényi Éva polgármesterré választásáért az összes helyi ellenzéki politikai erő: a Jobbik, az LMP, az MDF, az MSZP és a volt fideszesekből álló Polgári Esztergomért Egyesület is összefogott.

Az esztergomi önkormányzatban ugyanakkor a tíz egyéni választókörzetben az összes helyet a Fidesz-KDNP képviselői nyerték meg, egyikük Meggyes Tamás. A testületben az LMP, a Vállalkozók Pártja, az MSZP és a Jobbik egy-egy helyet kapott.

Az önkormányzati választások eredményét a Fidesz esztergomi szervezete választási csalásra hivatkozva megfellebbezte. Arra hivatkoztak, hogy "bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban", de kijelentették azt is, hogy a választás eredményét elfogadják. Meggyes Tamás pedig az átadás-átvételkor kijelentette, egyelőre nem adja át a polgármesteri irodát utódának. Arra hivatkozott, hogy szüksége van rá országgyűlési képviselői munkájának ellátásához.