Mégsem indult el a termelés a Mal üzemében

Vágólapra másolva!
Bár korábban péntek délre ígérték a Mal Zrt. ajkai gyárának újraindítását, a termelés mégsem indult el időben. A vörösiszap-katasztrófa után állami felügyeletet kapott cég vezetőitől ugyanis a felügyelők több dokumentumot kérnek, de azokat még nem kapták meg. Ezért az üzem újraindulása bizonytalan.
Vágólapra másolva!

Az ígéretekkel ellentétben mégsem indult újra a termelés péntek déltől az ajkai timföldgyárat üzemeltető Mal Zrt.-nél. A cég vezetősége és a vállalatot felügyelő szakemberek ezekben a percekben is egyeztetnek az újraindításról. A gyárban 11 napja állt le a termelés, miután a vörösiszap-tározó átszakadt. Azóta a céget állami felügyelet alá helyezték, élére kormánybiztosként Bakondi György került.

Bár minden olyan hatósági engedélyt beszereztek, amely a termelés újraindításához szükséges, egyelőre bizonytalan, hogy mikor folytatódhat a termelés a gyárban - mondta Petróczi Tímea, a cég felügyeletére kinevezett katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője. A Mal Zrt. vezetősége és a céget felügyelők most is egyeztetnek ezzel kapcsolatban, a felügyelők ugyanis hiánypótlásra szólították fel a cég képviselőit - tette hozzá.

Ez azt jelenti, hogy a Mal Zrt.-nek még át kell adnia néhány olyan dokumentumot, amely az újraindításhoz elengedhetetlen a felügyelők szerint. Ez azonban egyelőre nem történt meg, így azt sem tudni, hogy mikor indulhat el újra a termelés a gyárban - mondta Petróczi.

A timföldgyárban 1100 ember dolgozik, a munkások egy része az elmúlt napokban a vörösiszappal elárasztott területeken segített, más részük pedig az újraindítás előkészítésében vett részt. Bakondi György kormánybiztos korábban azt mondta, a katasztrófát okozó vörösiszap-tározó üzemeltetőjének, a Mal Zrt.-nek már minden telephelyét a rendőrség őrzi, és az informatikai rendszert is felügyelik a szakemberek.

Az országgyűlés hétfőn módosította a honvédelemről szóló törvényt, ennek értelmében kormánybiztosként Bakondi hatáskörébe került a Mal Zrt. teljes körű felügyelete, vagyonkezelése és üzemeltetése is. A kormánybiztosnak két helyettese van: Valenta László, aki a Belügyminisztérium ellenőrzési felügyeleti vezetője, illetve Tollár Tibor, aki a katasztrófavédelem gazdasági helyettese. Mellettük még több szakember dolgozik a csoportban.

Október 4-én, múlt hétfőn szakadt át a Mal Zrt. egyik zagytározójának gátja, és 6-700 ezer tonna vörösiszap zúdult Kolontár és Devecser településekre. A kiömlő maró iszap 800 hektáron árasztotta el a környező területeket, összesen kilenc ember halt meg, és 160-nál többen kerültek kórházba égési sérülésekkel. A katasztrófával kapcsolatos eseményekről szóló összes hírünket itt megtalálja.