Fenntartják a veszélyhelyzetet az iszapkatasztrófa körzetében

Vágólapra másolva!
Déltől visszatérhetnek házaikba a korában kitelepített kolontáriak, de a veszélyhelyzetet továbbra is fenntartják a vörösiszap-katasztrófa által érintett három megyében. Péntekre jelentősen csökkent a védekezésben résztvevők száma.
Vágólapra másolva!

A kolontári lakók visszaköltözése ellenére egyelőre fennmarad a veszélyhelyzet minősítés - mondta az MTI-nek péntek hajnalban Dobson Tibor kármentesítési szóvivő. A veszélyhelyzet kihirdetéséről múlt kedden döntött a kormány, azt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye területeire rendelték el a vörösiszap-tároló gátszakadása miatt.

A veszélyhelyzet fenntartását a szóvivő azzal indokolta, hogy így az élőerő és az eszközállomány is a térségben marad. Az érintett településeken a rendőrség folyamatosan jelen van, ahogyan a honvédség és a tűzoltóság munkatársai is. A kármentesítésben résztvevők száma ugyanakkor csökkent: a korábbi 1100-1200 főről csütörtökre 800-ra, pénteken reggelre további 50-nel, 750-re. A helyszínen további 500-600 önkéntes dolgozik.

Kolontár kiürítéséről szombaton döntött a Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével a helyszínen összeült védelmi bizottság. Azokat, akik vissza akarnak térni a lakóhelyükre, 12 óra után viszik vissza a kármentesítésben résztvevők. Kolontárra ugyanakkor továbbra is csak az ott élők, valamint a védekezésen és a kárfelszámoláson dolgozók mehetnek be. A település határában (a falu csak Devecser irányából közelíthető meg), ellenőrző pontokat állítanak fel. A rendőrök lakcímkártya alapján ellenőrzik a településre bemenni szándékozókat, így a sajtó munkatársai előtt továbbra is zárva lesz a település.

Dobson szerint először azokat kísérik vissza, akik a még mindig bontásra váró lakóházaktól távolabb, és magasabban fekvő ingatlanba térnek vissza. A bontásra váró lakóházakkal kapcsolatban Dobson azt mondta: a hajnali órákban írják alá a tulajdonosok az utolsó bontási határozatokat és a délelőtti órákban végzik el a bontást. Az esetleges porképződés miatt folyamatosan locsolnak az érintett területen, így próbálják elérni, hogy minimális por kerüljön a levegőbe.