Saját elmélete van a katasztrófáról a Mal Zrt. vezetőjének

Vágólapra másolva!
A Mal Zrt. vezetőinek van elképzelésük arról, hogy mi okozhatta a vörösiszap-katasztrófát, de a hivatalos vizsgálat lezárásáig nem kívánnak beszélni róla. Bakonyi Zoltán vezérigazgató a CNN hírcsatornának adott interjújában azt mondta: nem érzi magát felelősnek, de vannak morális kötelezettségei, amelyeket teljesíteni fog.
Vágólapra másolva!

Interjút adott a CNN amerikai hírcsatornának Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium (Mal) Zrt. vezérigazgatója, akit hétfőn őrizetbe vettek a vörösiszap-katasztrófa miatt, de a bíróság csütörtökön szabadlábra helyezte. Bakonyi az interjúban azt mondta: nem érez felelősséget a katasztrófa miatt, de vannak morális kötelezettségei, amelyeket teljesíteni fog, és "120 százalékkal" azon fog dolgozni, hogy segítsen a károsultaknak.

A Mal betartott minden magyar előírást - mondta Bakonyi, aki többször is hangsúlyozta, hogy ő még csak két éve vezeti a céget, miközben a tározók problémája több mint 25 éve létezik. A vezérigazgató tagadta, hogy a katasztrófa előtti hetekben már lyukat vagy repedést észleltek volna a később átszakadt gáton. Bakonyi azt mondta: nem látta azt a fotót, amelyet a WWF készített júniusban, és amelyen látható, hogy az egyik kazettából vörösiszap szivárog.

Bakonyi tagadta azt is, hogy a baleset a cég túltermelése vagy az alulfizetett dolgozók miatt következet volna be. Szerinte a balesetet nem lehetett előre jelezni. "Az egyetlen, ami miatt bárki elképzelhette volna, az a terrortámadás" - mondta Bakonyi, aki szerint a Mal vezetőinek már van egy elméletük arról, hogy mi okozta a katasztrófát, de erről nem akart beszélni addig, amíg le nem zárul a hivatalos vizsgálat.