Megkezdték a kolontári házak bontását

Vágólapra másolva!
Megkezdték azoknak a kolontári lakóházaknak a bontását, amelyek egy esetleges újabb iszapömlés során visszaduzzasztó hatásukkal veszélyeztetnék a Veszprém megyei települést. A kármentesítési parancsnok szerint mindenki aláírta az erről szóló szerződést, a lakókat pedig kártalanítják.
Vágólapra másolva!

A markológépek a házak oldalfalait és tetőszerkezetét szétrombolták. A törmeléket folyamatosan szállítják el teherautókkal a még mindig lezárt faluból - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A bontási területen hatalmas a por, ezért tűzoltófecskendőkkel folyamatosan locsolják a törmeléket. Az első házat, amely egy legalább három szobás, jó állapotú családi ház volt, a munkagépek néhány perc alatt megsemmisítették.

Két nappal korábban a lakásban élők kipakolták még menthető értékeiket, és könnyes szemmel búcsúztak el otthonuktól. Abban bíznak, hogy ugyanolyan körülményeket biztosítanak majd számukra a kártalanítás során. A bontás megkezdése előtt a szakemberek az épületekről és a belsejükről is fotókat készítettek a biztosítással kapcsolatos, valamint a kártalanítási eljáráshoz.

Muhoray Árpád vezérőrnagy, kármentesítési parancsnok az MTI-nek azt mondta: a polgármesteri hivatal mellett húzódó újonnan épített védőgát mögötti területen lévő nyolc házat a tervek szerint még pénteken lebontják. Egyet már a védmű építése előtt eldózeroltak. A vízügyi szakemberek modellkísérleteinek során az derült ki, hogy csak ezek az épületek veszélyeztetnék visszaduzzasztó hatásukkal - egy esetleges újabb gátszakadás esetén - a település lakosságát.Azokat, akik eddig ezekben a házakban éltek, kártalanítják, az erre vonatkozó szerződést már korábban aláírták - mondta Muhoray.

Arra kérdésre, hogy a Torna-patakon túli részen - a Széchenyi utcában és a Malom utcában, ahol mintegy huszonöt ház vált lakhatatlanná - mikor kezdik el a bontást, Muhoray nem tudott válaszolni. Egyelőre csak kilenc épületre adta ki a devecseri jegyző a bontási határozatot. A település nem egészen nyolcszáz lakosa közül kilencen vesztették életüket a múlt hétfőn bekövetkezett katasztrófa miatt, és az ajkai zagytározó X. számú kazettájából kiömlő lúgos vörösiszap sok embert súlyosan megsebesített.

A múlt szombaton kiürített Kolontárra péntek déltől térhetnek vissza a lakók. Azok, akik fedél nélkül maradtak, átmenetileg közösségi szálláson vagy rokonoknál laknak. Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya szerdán járt a katasztrófa sújtotta társégben, és kijelentette: mindenkit kárpótolnak, és biztosítják nekik a megfelelő lakhatást. Vagy egy újonnan épülő lakóparkban, vagy az ország bármely pontján üresen álló állami lakásban - tette hozzá a miniszterelnök.