Húszan dacolnak a kitelepítéssel a veszélyes dunaújvárosi partfalon

Vágólapra másolva!
Megkezdődött az omlásveszélyes partfalon élők kitelepítése Dunaújváros Táborállás nevű részén, de 20 ember a veszély ellenére sem hajlandó elhagyni az otthonát. Ha rosszabbodik a helyzet, azonnal kitelepítik őket is.
Vágólapra másolva!

Omlásveszélyes a löszös partfal Dunaújváros Táborállás nevű városrészében, ezért az ott található 41 ingatlanból kitelepítik a lakókat. A szakértői tanulmány szerint a terület élet- és balesetveszélyes, a talajmozgások következtében bármikor bekövetkezhet a partfalcsúszás - mondta Cserna András, a város polgármester pénteken egy sajtótájékoztatón.

Pénteken több helyen megkezdték a kiköltöztetést, de a Független Hírügynökség jelentése szerint 20 ember nem hajlandó elhagyni az otthonát. Ezt a városi védelmi bizottság azzal a kikötéssel hagyta jóvá, hogy ha a helyzet súlyosbodik, azonnal megkezdik a kiürítést. 25 ember döntött úgy eddig, hogy elköltözik, közülük heten bejelentették, hogy napközben visszamennek a házaikba. A terület felén üdülők vannak, a tulajdonosok közül sokat még nem tudtak elérni.

Az önkormányzat minden segítséget megad a bajbajutottaknak - mondta a polgármester. Szükség esetén az önkormányzat a tulajdonában lévő hét üres szociális bérlakásban, illetve kollégiumokban, esetleg albérletben biztosít az embereknek átmeneti otthont, illetve kérésre garázst ad az ingóságok tárolására. Az érintett lakóknak hosszabb távollétre kell felkészülniük, a partfal stabilizációs munkálatai ugyanis várhatóan egy évig tartanak.