Este újraindult az iszapömlésben érintett timföldgyár

Vágólapra másolva!
Péntek este kezdték újraindítani a termelést a múlt hét eleji iszapömlés után leállított timföldgyárban Ajkán. Az üzem elvileg péntek délben indult volna el, de adategyeztetés miatt erre csak később került sor.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a termelés újraindítása a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai timföldgyárában - közölte a céget felügyelő kormánybiztos szóvivője péntek este. A gyár kedden érheti el szokásos teljesítményét.

A felügyelők pénteken megvizsgálták a gyártás újraindításának körülményeit, ezt követően Bakondi György kormánybiztos hiánypótlásra szólította fel a cégvezetést. Csütörtök este még azt közölték, hogy péntek reggel indul újra a termelés. A termelés során keletkező vörösiszapot egy új, eddig még nem használt, de a szükséges engedélyekkel rendelkező tározóba fejtik.

Péntek reggel hat óra, azaz műszakkezdet előtt az MTI tudósítója csak néhány embert látott még a timföldgyár bejáratainál, de a termelés még délután sem indult el adategyeztetés miatt.

A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. által üzemeltetett vörösiszap-tározó X. számú kazettájának gátja múlt hétfő délután szakadt át, amelynek következtében egymillió köbméternyi iszap és lúgos víz öntött el három települést, kilenc ember halálát okozva. Az ajkai timföldgyárban másnap, október 5-én állították le a termelést. A vállalatot utóbb állami felügyelet alá vonták, és kormánybiztost neveztek ki az irányítására, valamint a több milliárd forintnyi kár felszámolására.

A Mal Zrt. Magyarország második legnagyobb alumíniumipari vállalkozása, timföldgyártás már csak Ajkán folyik. A cég 100 százalékban magyar tulajdonban van, jegyzett tőkéje 3 milliárd forint. A vállalat több mint 1100 embernek ad munkát.