Népszabadság: Már 20 terhelő vallomás van a Mal-vezér ellen

Vágólapra másolva!
Már több mint húszan tettek terhelő vallomást Bakonyi Zoltánra, a Mal Zrt. hétfőn őrizetbe vett igazgatójára - értesült a Népszabadság. A lap szerint ezekből az derül ki, hogy a cégvezető már korábban tudhatta, hogy a vörösiszap már több helyen átszivárgott a gáton.
Vágólapra másolva!

Kirúgással fenyegették azokat a dolgozókat, akik túlságosan sokat és hangosan beszélnek a gát állapotáról - írta szerdai számában a Népszabadság a MAL Zrt vezetője, Bakonyi Zoltán ellen tett tanúvallomásokra hivatkozva. A napilap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülései szerint több mint húsz terhelő vallomást vettek fel a nyomozók Bakonyi Zoltán ellen, és a terhelő vallomást tevők között állítólag ott voltak a társaság egyes felső és középvezetői is.

A vallomásokból a lap szerint az derült ki, hogy Bakonyi már hetek óta tudhatott róla, hogy a vízzel hígított vörös iszap több helyen átáztatta a 10-es tározó gátját. A cégvezető azonban - bár tett intézkedéseket a szivárgások megszüntetésére - a tanúk szerint lényegesen több gondot fordított a gátszivárgás miatt aggódó dolgozók megfélemlítésére. A dolgozók a lap szerint azt állították, kirúgással fenyegették őket, ha beszélnek a gát állapotáról.

A Népszabadság azt írja, Bakonyit mégsem ezért, hanem egy 2009-ben aláírt katasztrófavédelmi terv miatt vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda. A terv ugyanis hiányos volt - erről kedden Bakonyi ügyvédje, Bánáti János nyilatkozott több alkalommal.

A vörösiszap-katasztrófáról mindent megtudhat percről percre frissülő anyagunkban.