Vágólapra másolva!
Négy főpolgármester-helyettest nevezett meg Tarlós István szerdán. Azt mondta, a bizottságok felének ellenzéki elnöke lesz, az ellenőrzésben pedig az ellenzéké lesz a vezető szerep. Tarlós szerint állami segítég nélkül kezelhetetlen Budapest adósságállománya, emiatt az Állami Számvevőszéket kérik fel a város finanszírozhatóságának megvizsgálására.
Vágólapra másolva!

Tarlós István főpolgármester megnevezte helyetteseit szerdai sajtótájékoztatóján: a városüzemeltetésért felelős helyettese György István lesz, az oktatásért és a kulturális ügyekért Csomós Miklós, a pénzügyekért Bagdy Gábor, az egészségügyért és a szociális ügyekért pedig Pesti Imre felel majd.

Komoly szerep az ellenzéknek

A főpolgármester közölte: az eddiginél kevesebb, csak nyolc bizottság működik majd, ezeknek a korábbi kilenc-tizenegy helyett hét tagjuk lesz, a bizottságok felét pedig ellenzéki elnök vezeti majd. A Fidesz-KDNP négy elnököt és öt alelnököt, az MSZP két elnököt és öt alelnököt, az LMP és a Jobbik pedig egy-egy elnököt és három-három alelnököt jelölhet a bizottságokba. "Az ellenőrzésben is az ellenzéké lesz a vezető szerep" - ígérte Tarlós István

"Öt-hat tanácsnok segíti majd a Fővárosi Önkormányzat munkáját, közülük ketten szocialisták lesznek" - nyilatkozta a főpolgármester, hozzátéve: a tanácsnokok teljesítményarányos díjazásban részesülnek, és közvetlenül neki tartoznak felelősséggel. Tarlós szerint a cégeknél megszüntetik az igazgatótanácsokat, kivéve a vegyes, tehát részben külföldi tulajdonú társaságokat, a BKV-t, a Budapesti Városüzemeltetési Központot (BVK) és a Budapesti Közlekedési Központot (BKK). Azt mondta, a szocialisták helyet kapnak a BVK, az LMP BKK, a Jobbik pedig a BKV igazgatótanácsában.

Kezelhetetlen adósságállomány

Tarlós István arról is beszélt, hogy állami beavatkozás nélkül nem látszik kezelhetőnek a főváros forráshiánya és adósságállománya. Szerinte a napi működés még nincs veszélyben, de a 2011-es költségvetés igen. A főpolgármester közölte, hogy Budapest finanszírozhatóságának vizsgálatára az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) kérik fel, és Orbán Viktorral is tárgyalni fog erről a jövő héten. "Nemcsak készpénz juttatásáról, hanem bizonyos feladatok átvállalásáról is szó lehet" - tette hozzá.

Arról, hogy az ÁSZ mikor kezdi a vizsgálatot, a főpolgármester nem nyilatkozott, és nem kívánt pontos számokat közölni a város pénzügyi helyzetével kapcsolatban sem. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha állami segítségre szorul a főváros, akkor négy éven keresztül ennek figyelembevételével kell dolgozni.

Tarlós szerint a BKV belső eladósodottsága meghaladja a korábban becsült 400 milliárd forintot. Szerinte Orbán Viktorral arról is fognak tárgyalni, hogy a BKV-t a MÁV-val, illetve a Volánbusszal együtt a főváros és az állam közösen működtetné. Azt mondta, hogy felvetődött a létszámszűkítés is, és felülvizsgálják, miért dolgozik a BKV-nál ugyanannyi irodista, mint buszsofőr.

A 4-es metró beruházását külön vizsgálják és nem akarják leállítani a beruházást Tarlós szerint. Kérdésesnek nevezte azonban, hogy be tudják-e fejezni, mert ma még nem ismert, hogy ehhez elegendő forrással rendelkezik-e a főváros. Tarlós István azt is mondta, Atkári János korábbi főpolgármester-helyettes pénzügyi szaktanácsadó lesz, nem lesz az apparátus része és semmilyen politikai vagy döntéshozó szerepe nem lesz.

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése pénteken lesz.