Házakat bontanak Kolontáron a gát miatt

Vágólapra másolva!
Több jó állapotban lévő házat is lebontanak Kolontáron a védőgát megépítése érdekében. A bontásba valamennyi lakó beleegyezett, kivéve egy férfit, aki súlyos sérülései miatt mélyaltatásban fekszik egy kórházban. A gátat folyamatosan szélesítik a faluban, ahol hatalmas a por.
Vágólapra másolva!

Szerda estig lebontják azokat a kolontári lakóházakat, amelyek egy esetleges újabb iszaplavina során visszaduzzasztó hatással lennének. A település Széchenyi utcai házaiból már kipakoltak, a közműveket kikötötték.

A lezárt Veszprém megyei településen az MTI tudósítójának a védekezésben dolgozó szakemberek azt mondták: kilenc házat kell lebontani, közülük egyet már korábban leromboltak, a törmelékeket elszállították. Azt mondták, még a szerdán megkezdik nyolc másik ház lebontását, a tulajdonosokkal már aláírták az erről szóló megállapodást.

Egyetlen olyan tulajdonos van, akinek a beleegyezését még nem kapták meg a hatóságok, ugyanis az idős férfi a múlt hétfői iszapömlésben súlyosan megsérült, jelenleg kórházban fekszik mélyaltatásban, felesége pedig a katasztrófában életét vesztette. A polgármesteri hivataltól a Torna-patak hídjáig vezető útszakaszon valamennyi házat le kell bontani, és a szemmel láthatóan jó állapotban lévő ingatlanok romjait péntekig el is szállítják.

Néhány tulajdonos, aki még utoljára megnézte lakóházát, amely elmondásuk szerint egyetlen vagyonuk volt, könnyes szemmel vették tudomásul a döntést, és egyeztek bele a bontásba. Kolontár vörösiszappal elöntött területén többtucatnyi katona dolgozik, tömörítik és szélesítik a már megépült 600 méter hosszú gátszakaszt, a munkagépek és teherautók folyamatosan hordják az ehhez szükséges földet és köveket.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint a most megépült gátszakasz már biztonságosan védi Kolontárt és Devecsert. A katonák a Torna-patakon újabb pontonhidat építettek, hogy a munkagépek tudjanak közlekedni a két településrész között.

A megsemmisült házak udvarán már megszáradt a vörösiszap, felülete berepedezett, a Greenpeace hat munkatársa sárga védőruhában és gázálarcban végez méréseket, illetve videofelvételeket készít. A településen hatalmas a por, ez ellen mindenki porálarccal védekezik. Szerda délelőtt a katasztrófa sújtotta településen járt a teljes magyar kormány, tájékozódtak arról, milyen következményekkel járt a már kilenc ember halálát okozó vörösziszap-katasztrófa, és megtekintették a védekezés munkálatait.