Betegszállító karambolozott az M7-en

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint valószínűleg elaludt annak a betegszállítónak a sofőrje, amely az M7-es autópályán karambolozott hétfőn. Egy idős asszonyt úgy kellett kivágni a roncsból, a sztrádán egy órán át teljes pályazár volt.
Vágólapra másolva!

A rendőrség elsődleges megállapításai szerint elaludt vezetés közben annak a betegszállító autónak a sofőrje, amely az M7-es autópályán Balatonfüred felé tartva szenvedett balesetet - közölte a Fejér megyei rendőrség.

A baleset nem sokkal fél kettő után történt, a sofőr a szalagkorlátnak vezette járművét, amely ezek után árokba borult. Egy idősebb beteget ki kellett vágni a roncsból, sérülésének súlyosságáról még nincs információ. Az idős asszonyt a veszprémi kórházba szállították. A sofőrt és az első ülésen utazó másik utas nem sérült meg.

A 83-as kilométerszelvénynél bekövetkezett baleset miatt egy órán át teljes pályazár lassította a forgalmat, mert mentőhelikopter szállt le a sérülttért.