Meghibásodott körhintából esett ki két kisgyerek Dávodon

Vágólapra másolva!
Körhintából zuhant ki két kisgyerek a Bács-Kiskun megyei Dávodon, miután a körhinta felfüggesztése felmondta a szolgálatot. Az egyik gyerek bordatörést szenvedett, a másik könnyebb sérülésekkel került kórházba.
Vágólapra másolva!

Két gyerek esett ki egy körhintából vasárnap délután a dávodi búcsúban. A balesetet az okozta, hogy a hinta egyik felfüggesztése elengedte a játékot, amiből kiesett a két 12 éves gyerek. Egyikük súlyos, másik könnyebb sérüléseket szenvedett - közölte Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A két gyerek egy KET-NET tipusú körhintára szállt fel. Egy dodgemben ültek, amikor az azt tartó egyik pánt elengedte a játékot és a két gyerek kizuhant belőle. A 12 éves bajai kislány súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők bordatörés miatt látták el.

A másik sérült egy szintén 12 éves dávodi fiú, akit a baleset után az édesapja azonnal a kórházba szállított. Ő könnyebb sérülésekkel úszta meg az esetet. Miután a két gyerek kiesett a körhintából, a megsérült felfüggesztés teljesen elengedte a dodgemet és az is a mélybe zuhant.

A körhinta üzemeltetője ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás.