"A megyéből is el fog költözni" - riport Devecserből

Vágólapra másolva!
A kapukra filctollal felírt mobilszámok jelzik Devecserben, hogy a lakók jelentős része elhagyta a várost, vannak, akik a megyébe sem akarnak visszatérni a vörösiszap-katasztrófa után. A takarítás egyre szervezettebben folyik, bár van aki a segélyek körüli igazságtalanságokra panaszkodik. Egy idős férfi szerint azonban ebből a helyzetből senki nem fog jól kijönni, a lelki sebek megmaradnak.
Vágólapra másolva!

"Baszki, ennek már nem mindegy?" - kiabálta egy autómentő Devecser egyik utcáján, aki ezt követően beverte egy iszappal borított autó ablakát, mert a kocsi slusszkulcsa bent ragadt az autóban. A kocsit ezután felrakták egy román rendszámú trélerre, és a vasútállomásra szállították, a többi használhatatlanná vált autóhoz hasonlóan. A ház kapujára, amely előtt az autó állt, filctollal írtak ki egy mobilszámot. Devecserben számos házon lehet hasonlót látni, hogy el lehessen érni a házból elköltözött lakókat.

A szemközti ház előtt álló idős férfi azt mondta: a fia égési sérülések miatt egy budapesti kórházban van, ezért van kiírva a telefonszám az ő házukra is. Az idős férfi fiának olyan mértékben sérült a lába térd alatt, hogy a combján lévő bőr sem lesz elég a pótlásra, a felesége bőrét is használni kell a bőrátültetéshez. Van remény arra, hogy felépüljön, de fia azt mondta neki: annyira megviselte a dolog, hogy még a megyéből is el fog költözni.

Ő azért van még a városban, hogy beengedje a kárelhárításon dolgozókat. Azt mondta: a hétfői katasztrófa óta vasárnap reggel érkezett először segítség, de csak a kert elején álló iszapot hordták el, az udvar nagy részét továbbra is 90 centiméter magas iszap borítja. "Dolgoznak, én nem azt mondom, nincs ezzel probléma" - mondta a férfi, aki szerint nagyobb baj, hogy konténerhiány van, nincs hová tenni az iszapot és a használhatatlan tárgyakat.

Nem szólt senki az áradatról

A hétfői katasztrófáról az idős férfi azt mondta: az volt a gond, nem szólt nekik senki, pedig 40 perc volt, amíg leért Devecserig az iszapáradat. "Ebből jól nem jön ki senki, a lelki sérülések nem fognak begyógyulni" - mondta az idős férfi, aki szerint nincs összefogás a városban, az emberek inkább egymással vitatkoznak. A péntek esti lakossági fórumon is nagyon indulatosak voltak az emberek, össze is verekedtek, ő emiatt inkább el is jött.

Egy másik férfi, aki éppen egy konténerbe dobálta az iszappal elöntött, használhatatlanná vált tárgyait azt mondta az [origo]-nak: elégedett azzal a segítséggel, amit a munkához kapott a kárelhárítóktól. Számára az a legfontosabb, hogy a kárát megtérítsék a felelősök, de erre szerinte kevés az esély. Ennek ellenére ő nem akar elköltözni Devecserből.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A kép szombaton este készült Devecserben - kattintson a galériákért

A férfi házában 120 centiméter magasan állt az iszap, és arra panaszkodott, hogy minden károsult ugyanúgy százezer forint gyorssegélyt kapott, akár teljesen elöntötte a házát az iszap, akár csak a ház falát érte a szennyeződés. Azt is kifogásolta, hogy szerinte sokan visszaélnek a helyzettel, és a saját szükségletüknél nagyobb mértékben visznek el a károsultaknak felajánlott ruhákból és ételből.

Kezd megszáradni az iszap

"Azt mondták, addig kell csinálni, amíg rend nem lesz. Ennek soha nem lesz vége" - mondta az [origo] tudósítójának egy teherautó sofőrje, aki az iszappal borított, kiselejtezett tárgyakat egy Ajka melletti tározóba viszi, ahol leföldelik azokat. Kemény a munka - mondta -, de nincs más választása, ezt kell csinálnia.

A devecseri utcákat néhol slaggal locsolják, hogy könnyebb legyen takarítani az iszapot, de így is sok helyen látszik, főleg a kertekben, hogy bár még nedves, de már kezd cserepesedni az iszap. A kárfelszámolási munkák főleg nagy csoportokban, szervezetten zajlanak, szinte nem is lehet látni kisebb csoportban dolgozókat. Vannak utcák, amelyek teljesen kihaltak, másokban három 10-15 fős csoport is dolgozik egyszerre.