"Az idővel futunk versenyt" - lakossági fórumot tartottak Devecserben

Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy ledózerolják a vörösiszap által elöntött devecseri házakat, ebben az esetben a kormány segítségével lakóparkokat építenek a lakhelyüket elvesztőknek a devecseri polgármester szerint. Toldi Tamás lakossági fórumon azt mondta, ha elkészül a kolontári gát, egy újbóli gátszakadás után sem öntené el az iszap Devecsert.
Vágólapra másolva!

"Érthető, hogy mindenki ideges és pánikhangulat van" - mondta szombat este hétkor kezdődő lakossági fórumon Toldi Tamás devecseri polgármester. A művelődési ház körülbelül ötszáz férőhelyes termében tartott fórumon a helyek egyharmada maradt szabad az [origo] tudósítója szerint. Toldi szerint a Kolontáron épülő gátak meg tudják gátolni, hogy egy esetleges újbóli gátszakadás után az iszap újra elöntse Devecser egyes részeit, de hozzátette, "az idővel futunk versenyt". A polgármester szerint néhány nap kell még, hogy a Kolontáron épülő kőgát elég erős legyen. A gát tervezése szombat hajnalban kezdődött, miután kiürítették Kolontár lakosságát, mert repedéseket észleltek a falu közelében lévő zagytározó északi oldalán.

A lakossági fórumon Toldi Tamás azt mondta, állandó ellenőrzés van a gátaknál. "Az a tározó, amelyik még nem szakadt át, az nagyobb, mint amelyik szétnyílt hétfőn, viszont régebb óra van benne az iszap, úgyhogy sokkal sűrűbb" - mondta a polgármester az átszakadt tározóval szomszédos tározóról, amelyből összesen 100 köbméter iszapot szivattyúznak ki, hogy kiegyenlítsék a két tározót elválasztó gátra nehezedő nyomást. Egy, a lakossági fórumon jelenlevő tűzoltó szerint úgy kell elképzelni a két tározóban lévő anyag közötti különbséget, mintha egy pohár vizet öntenénk ki és egy pohár mézet.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Maradtak üres helyek a művelődési házban tartott lakossági fórumon.

A polgármester szerint nem lesz szükség arra, hogy mindenki elhagyja Devecsert, akkor sem, ha újabb gátszakadás történik. Azt mondta, a magasabban fekvő városrészeken élőket semmi nem fenyegeti, és szombaton is csak azért rendelték el a készültséget, hogy a lehető legkisebb legyen a kockázata annak, hogy valaki valamiért ne meneküljön meg, ha megint gátszakadás van.

Toldi szerint Devecser kiürítésére csináltak egy tervet, amelyben meg van határozva, hogy kinek hova kell mennie. Szirénázó autók járnak körbe a településen, és ha egy újabb iszapömlés miatt el kell hagynia várost, akkor a szirénázással figyelmeztetnek. "Ha menni, kell, akkor szépen nyugodtan össze lehet csomagolni" - mondta. A tűzoltó annyit mondott, hogy a lehető legrosszabb helyzetre készültek fel.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Szombaton is folytatódott a kármentesítés Devecserben

"Devecsernek van lehetősége túlélni" - mondta Toldi arról, hogy mi vár a városra, majd elérzékenyült, és emiatt rövid szünetet tartott. Azt mondta, hogy több lehetőség is elképzelhető az helyreállítással kapcsolatban, az is, hogy az elöntött részeket teljesen ledózerolják, és kivonják az élelmiszertermelésből is. Amennyiben emellett döntenek, az itt lakók máshol a város más részén kapnak lakást újonnan épített lakóparkokban, ehhez Toldi szerint a kormány segítséget ígért.

Toldi azt mondta, hogy nem csak a lakástulajdonosok kapnak kártérítést, hanem a tönkre ment földek tulajdonosai is lehetőséget kapnak arra, hogy állami földekre cseréljék le az iszappal elöntött területeiket, ha a kormány ezt hétfőn elfogadja. "5-10 év múlva itt semmi nyoma nem lesz az egésznek" - mondta Toldi. Ezt követően a hallgatóság egyik tagjának kérésére egyperces néma felállás volt a katasztrófában elhunytak emlékére, utána lehetett kérdezni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Volt, aki kifejezetten felindulva, káromkodva faggatta a polgármestert arról, hogy mennyire veszélyes az iszap, mennyi káros anyag van benne. Egy másik ember arra panaszkodott, hogy hiába maradt ép a háza teteje, mert így már csak úgy lehetne helyrerakni a házat, mint a Mekk mester. "Faszszopók, így megdögölhetünk" - mondta távozása közben egy ideges ember, de a fórum résztvevői nem nagyon hangoskodtak, inkább magukban mérgelődtek tudósítónk szerint.

A Kolontár közelében lévő vörösiszap-tározónak hétfőn szakadt át a gátja. A kiömlő vörösiszap Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen is komoly károkat okozott. A szerencsétlenségben hét ember életét vesztette, és több mint százötvenen megsérültek. A vörösiszap-katasztrófáról szóló összes cikkünket ezen a linken megtalálja, itt pedig percről percre követheti a szombati eseményeket.