Egymillió dollárt ad Soros alapítványa a katasztrófa áldozatainak

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök segélyfelhívására egymillió dollárt adományoz a Nyílt Társadalom Alapítvány a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére. Soros György alapítványának közleménye szerint Magyarországnak tennie kell azért, hogy ne történhessen meg még hasonló katasztrófa.
Vágólapra másolva!

A Soros György, magyar származású üzletember által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) egymillió dollárt (körülbelül 197 millió forintot) ajánl fel az iszapömlés áldozatainak megsegítésére - közölte csütörtökön az OSF, hozzátéve, hogy a támogatást az újjáépítési munkálatokra és az esetleges jövőbeli hasonló katasztrófák megelőzésére juttatják a térségbe.

"Remélem, hogy ez a támogatás, amely válasz Orbán Viktor miniszterelnök segélyfelhívására, enyhülést nyújthat azoknak az embereknek, akiket érintett ez a tragédia" - közölte az adománnyal kapcsolatban Soros György. "Magyarországnak megelőző intézkedéseket kell végrehajtania, hogy biztosítsa: ez nem történhet meg még egyszer" - áll az alapítvány hivatalos honlapján közzétett közleményben.

A tájékoztatás szerint a támogatás része az OSF rendkívüli segélyalapjának, amelyet 2009-ben, az európai gazdasági válságra adott válaszként hoztak létre. Az alap eddig összesen 36 millió dollár (7,1 milliárd forint) értékű támogatást nyújtott húsz ország - közte Magyarország - számára a válság okozta szociális és kulturális problémák kezelésére.