Előzetesbe helyezné Geréb Ágnest az ügyészség

Vágólapra másolva!
Újabb bűncselekményeket követhet el Geréb Ágnes az ügyészség szerint, ezért indítványozták az előzetes tartóztatását. Az otthon szülést pártoló nőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A rendőrség az őrizetbe vett szülész-nőgyógyászt két korábbi eset miatt is meggyanúsította.
Vágólapra másolva!

Indítványozza Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász előzetes letartóztatását a IX. kerületi ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt. Az ügyszség szerint Geréb szabadlábon hagyása esetén valószínűleg újabb bűncselekményt követne el, és fennáll a veszélye, hogy tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené, veszélyeztetné. Az ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság fog dönteni.

Csütörtökön délután kiadott közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bejelentette: Geréb ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint kuruzslás miatt további két korábban történt esettel kapcsolatban is eljárást indított a rendőrség. A felfüggesztett szülész-nőgyógyászt így most már egy 2009-ben és egy 2010-ben elkövetett eset miatt is gyanúsítják.

Geréb Ágnest kedden vette őrizetbe a rendőrség, miután egy általa levezetett otthon szülés végén az újszülöttet a mentőknek kellett újraéleszteniük. Szerdán egy hirtelenjében összehívott tüntetésen több százan tüntettek az otthon szülést pártoló Geréb mellett.