Vágólapra másolva!
Uzsorások vertek meg egy férfit Tiszarádon, az egyik gyanúsítottat a rendőrség már elfogta, a másik ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Vágólapra másolva!

Uzsorások vertek meg egy férfit Tiszarádon, az egyik gyanúsítottat a rendőrség már elfogta, a másik ellen elfogatóparancsot adtak ki - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság.

A könnyű sérüléseket szenvedett 26 éves tiszarádi férfit hétfőn két férfi ültette be egy autóba, egy közeli területre vitték, ahol megverték, majd kilökték a járműből. A sértett azt mondta: uzsoratartozása miatt bántalmazták. Harmincezer forintos tartozásáért százezer forintot követeltek tőle és a verésen kívül azzal fenyegették, hogy az egész családját kiirtják.

A rendőrség zsarolás bűntettének megalapozott gyanújával őrizetbe vette az egyik feltételezett elkövetőt, egy 29 éves kéki lakost. Társa, egy 32 éves demecseri férfi ellen uzsora- és más bűncselekmények miatt adtak ki elfogatóparancsot.