Vágólapra másolva!
A lehető leggyorsabban kell eltakarítani az Ajka környékét hétfőn elöntő vörösiszapot, az anyag ugyanis szépen lassan mindenhová beeszi magát és kiszárad, ami megnehezíti eltávolítását. Több helyen valószínűleg teljesen ki kell cserélni majd a földet, az elöntött házakban pedig valószínűleg nem maradhatnak meg a korábbi bútorok sem. Az Országos Kémiai Biztonsági Intézet vezetője szerint a takarítás "elég nehéz ügy".
Vágólapra másolva!

"Ez az első komolyabb vegyi katasztrófa Magyarországon" - állította a hétfői vörösiszap-katasztrófáról az [origo]-nak egy kémiai biztonsággal foglalkozó szakértő, de az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyik munkatársa szerint sem volt még ehhez fogható probléma. A katasztrófavédők egyelőre azzal foglalkoznak, hogy az iszap ne terjedjen tovább, így a komolyabb takarítási munkák csak ezután kezdődnek az elöntött földeken, házaknál.

"Elég nehéz ügy az eltakarítás" - mondta az [origo]-nak Bordás Imre, az Országos Kémiai Biztonsági Intézet főigazgatója. Bordás szerint nagyon sok iszap ömlött ki ezért nem tudja megmondani, hogy meddig tarthat a takarítás. A legfontosabb teendő jelenleg a higítás. "A probléma az, hogy a kiömlött anyag egy magas pH értékkel rendelkező lúgos anyag, aminek maró hatása van" - mondja a szakértő. Ez azért veszélyes, mert az emberi bőrrel érintkezve az első pillanatokban nem lehet érezni a káros hatását, viszont elhalást okoz a bőrben.

Mivel a lúg Bordás szerint egy koncentrációs méreg, ezért az emberek és a környezet esetében is a legjobb megoldásnak azt tartja, ha bő vízzel lemossák, mert a higítás mérsékli a maró hatást. Bordás szerint azok, akik érintekezésbe kerültek az anyaggal higított ecetet, citromot, vagy a népi módszert követve tej és tojás keverékét is használhatják az anyag semlegesítésére.

Beeszi magát a szövetekbe

A környezet takarításánál ugyanezt a módszert kell követni, azaz bővízzel higítani kell. Azonban a keletkezett higított iszappal is kezdeni kell valamit, ezért szórnak a hatóságok gipszet a higított anyagra, mert az semlegesíti a lúg hatását. Jó megoldás lehet az iszap elszállítása, de ehhez "szemüveg, gumikesztyű, gumicsizma, védőruha kell, és a munka végeztével ezeket is fontos lemosni". A lakóházakat szintén lehet az előbb említett módszerrel tisztítani, viszont a bútorok többségét valószínűleg el kell dobni. Az iszap ugyanis beeszi magát a szövetekbe, így például a kanapékba, sőt a lúgos hatása miatt a szekrényekről is lemarhtaja a festéket.

"A takarítási munkálatokat egyszerre nehezítette és könnyítette az elmúlt napokban esett eső" - mondta Bordás. Az eső segített, mert higította az iszapot, másrészt viszont mindenhová bemosta az anyagot. A takarítással azért is kell minél előbb elvégezni, mert ha az iszap megszárad, akkor sokkal nehezebb lesz eltakarítani, mivel porlani kezd. Ez azért veszélyes, mert a porban ugyanúgy megtalálhatók a káros nehézfémek, amik így bekerülnének a levegőbe, ez azonban egy hosszabb folyamat.

A nehézfémektől függ a földcsere

A szennyezett termőföld sorsa szintén kétéges. "Később fog eldőlni, hogy hol lesz szükség talajcserére, ez attól függ, hogy az adott földterület mekkora koncentrációban tartalmaz nehézfémeket" - mondta Bordás majd hozzátette, hogy bizonyos helyeken valószínűleg szükség lesz a talajcserére.

A devecséri polgármester szerint jelenleg nyolc szállítójármű és körülbelül ötven ember dolgozik azon, hogy az iszapot felszedje és visszavigye a tárolókhoz. A katasztrófavédelem szerint először az emberek lakóhelyeit tisztítják meg, ezután jönnek majd a külső, zöld területek.

Kolontárt és környékét hétfőn dél után nem sokkal árasztotta el a közeli tározóból kitörő vörösiszap. A vörös áradat néhol két méter magasan lepte el a települést. A kataszttrófában eddig négy ember vesztette életét, három ember eltűnt, több mint száz embert pedig különböző sérülésekkel kezeltek kórházban. A balesetet okozó tározót üzemeltető Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) vezetői azt mondták, nem érzik felelősnek magukat a katasztrófáért, szabályosan üzemeltették a tározót, a balesetet valószínűleg a sok eső okozta.

A vörösiszap-katasztrófáról szóló cikkeinket itt olvashatja.