Orbán "nem örült, de elfogadta" - kikapott a felcsúti fideszes jelölt

Vágólapra másolva!
A nagyszabású falunap, az Edda-koncert és a kemény kampány sem segítette győzelemhez a Fidesz polgármesterjelöltjét Felcsúton, Orbán Viktor miniszterelnök második otthonában. Orbán személyesen nem vett részt a kampányban, ennek ellenére több helyi szerint nem örült az eredménynek. A független jelöltként induló, a polgármester-választást 10 szavazattal megnyerő jelölt azt mondta, Orbán mellett áll.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor szinte minden héten többször feltűnik a Fejér megyei Felcsúton az [origo] által megkérdezett helyiek szerint. A focirajongó miniszterelnököt legtöbbször a 2004-ben általa alapított Puskás Ferenc Futballakadémián lehet látni, de gyakorta látogat el a helyi templomba is. A másodosztályú labdarúgó-bajnokságban jelenleg harmadik helyen álló felcsúti Videoton-Puskás Akadémia szinte valamennyi hazai meccsét a helyszínen nézi végig, de sűrűn kilátogat az utánpótláscsapatok meccseire is.

Az 1800 fős település Orbán második otthona, gyerekkora jelentős részét itt töltötte, előfordul, hogy az akadémia szomszédságában álló hétvégi házából indul dolgozni a parlamentbe. Az ország legismertebb politikusának személyes kötődése is kevésnek bizonyult azonban ahhoz, hogy az önkormányzati választáson taroló pártja megszerezze a polgármesteri címet Felcsúton.

Ingyen étel és Edda

Noha a Fidesz az áprilisi országgyűlési választáson a listás szavatok több mint 70 százalékát gyűjtötte be Felcsúton, és a hatfős képviselő-testületben is öt helyet szerzett meg a vasárnapi választáson, polgármesterjelöltje, Flier Jánosné, ha kevéssel is, de vereséget szenvedett a függetlenként induló Varga Györggyel szemben. A 2002 óta hivatalban lévő Varga 454 szavazatot szerzett, Flierné pedig 444-et. Az eredmény nem végeredmény, a szoros küzdelem miatt a fideszes jelölt megóvta a választást.

Bár a szavazás után két nappal már sehol nem lehetett látni választási plakátokat az utcákon, a helyiek szerint azonban a szokásosnál erőteljesebb volt a kampány, amelyre az országos átlagnál jóval magasabb, 63 százalékos részvétel is utal. A kampányesemények közül kiemelkedik a választás előtt egy héttel tartott falunap, amelyet a Fidesz helyi szervezete rendezett. Az eseményről készült összefoglalót azóta is rendszeresen vetíti a falu saját tévéadója. A bulira körülbelül kétezren látogattak el, fellépett az Irigy Hónaljmirigy és az Edda is, és több résztvevő is azt mondta, az éjfélig tartó ünneplésen ingyen ehettek és ihattak. Az Orbán Viktor háza közvetlen közelében rendezett ünnepségen a miniszterelnök is megjelent, nyilvános beszédet azonban nem mondott, inkább a labdarúgásról beszélgetett a vendégekkel a helyiek szerint.

Orbán nem örült, de elfogadta

"Orbán a kampányba nem szólt bele, a helyi politikát ránk hagyja" - mondta a [origo]-nak Mészáros Lőrinc a labdarúgó-akadémia elnöke. A Fidesz színeiben a képviselő testületbe is mandátumot nyert Mészáros szerint napi kapcsolatban van Orbánnal, a választás éjszakáján telefonon hívta fel, amikor megtudta az eredményeket. "Nem örült neki, de ő is elfogadta" - mondta Mészáros, aki szerint sokkal fontosabb az első eredmények szerint elbukott polgármesteri címnél, hogy a képviselő testületben kétharmados többségbe kerültek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A labdarúgó-akadémia növendékei vuvuzeláznak - Több képért kattintson a fotóra!

"Minket is meglepett az eredmény, különösen az volt a furcsa, hogy ilyen sok embert sikerült mozgósítania Vargának, hiszen a felcsúti részvétel váratlanul magas volt, sokan szavaztak olyanok is, akik máskor passzívak" - mondta az [origo]-nak egy neve elhallgatását kérő Fidesz-szimpatizáns. A férfi szerint tudták, hogy szoros versenyre lehet számítani, de azt mondta, többek között az táplálta a reményeiket, hogy számos közelmúltbeli fejlesztés - például az óvoda felújítása - a Fidesz helyi érdeme, ráadásul a szintén az akadémia pályáján játszó megyei másodosztályú Felcsút SE-nek (amelynek Orbán Viktor az elnöke) sok helyi igazolt labdarúgója van, az akadémia sok embernek ad helyben munkát, azaz szinte minden felcsúti család részesül így vagy úgy a Fidesz által kezdeményezett fejlesztések gyümölcséből.

"A Viktor mellett vagyok"

Az újraválasztott polgármester az [origo]-nak azt mondta, nem érzi úgy, hogy megráncigálta volna az oroszlán bajszát a fideszes jelölt legyőzésével. "A Viktor mellet vagyok, akkor is, ha független vagyok. Büszke vagyok rá, hogy a miniszterelnök innen származik" - jelentette ki Varga György. Azt mondta régen találkozott már Orbánnal, és a fociakadémiára sem jár ki egy ideje (azt nem részletezte, hogy miért), de szerinte biztos, hogy fog találkozni vele a közeljövőben.

Az [origo] által megkérdezett helyiek közül többen azt mondták, nem véletlen, hogy ilyen nagy volt a különbség a fideszes képviselőjelöltek és a polgármesterjelölt között. "Nem a Fidesszel van bajom, de sokan nem szeretik Fliernét" - mondta egy fiatal férfi. Azt mondta, Orbán Viktor miatt sok pénz folyik a faluba, de szerinte például a fociakadémia terjeszkedése nem szimpatikus. "Lassan nem Felcsút, hanem Puskás Ferenc falu leszünk" - mondta, és kijelentette, nem érti, miben segítené ez a falut. Igaz, az [origo] által megkérdezett helyiek közül egyedül volt ezzel a véleményével, rajta kívül minden nyilatkozó örült az akadémiához köthető fejlesztéseknek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A Fidesz gyűjtött pénzt az óvoda felújítására -Több képért kattintson a fotóra!

"Maradjunk annyiban, hogy nem az udvariasságáról híres" - magyarázta a fideszjelölt férjéről az [origo]-nak egy középkorú férfi, aki Fliernére szavazott. Szerinte a Fidesz helyi szervezete számos rendezvényt szervezett, de óriási hibának tartja, hogy ezt nem kommunikálták megfelelően a kampány során. Pikánsnak nevezte a fideszes polgármesterjelölt vereségét, és azt mondta, az első Orbán-kormány idején is csak annyival támogatta a falut a kormányzat, hogy a Váli-völgy öt településén felújították a házak kapuit, ezért nem számít arra, hogy kivételezett helyzetben lesznek amiatt, hogy Orbán Viktor a miniszterelnök.

"Most egy ország röhög rajtunk" - mondta a felújított óvoda előtt egy fiatal nő, aki szerint számos országos médiumban megjelent a felcsúti fideszes jelölt veresége. Az egy főre jutó személyi jövedelemadó alapján 2009-ben Felcsút volt a leggazdagabb magyarországi település, bár ez a helyiek szerint egy ideköltöző milliárdosnak köszönhető. A takaros faluban a közintézmények szépen fel vannak újítva, több megkérdezett is azt mondta, hogy javarészt magánszemélyek felajánlásából fedezték a felújításokat.